2011. október 20., csütörtök

Pangacius filé Orly módra


Hozzávalók:
1 kg halfilé
1,5 dl sör
10 dkg finomliszt
1 db tojás

bors
olaj a asütéshez
Elkészítés:
A kiengedett halszeleteket leöblítem, és kb. három ujjnyi csíkokra vágom. A tojásból, lisztből, sóból, borsból és sörből egy sűrű palacsintamasszát keverek. Pár percig pihentetem, hogy a liszt egy kicsit megduzzadjon a folyadékban. Közben egy serpenyőben olajat melegítek, s mikor már jó a hőfoka, akkor a haldarabokat megforgatom a palacsinta masszába, kicsit lecsöpögtetem és az olajba teszem. A halnak nem kell sok sütési idő, érdemes rá odafigyelni, mert nem jó, ha kiszárítjuk. Ha mindkét oldala szépen megsül, egy papírtörlős tányérra teszem, hogy a felesleges olajat a papírtörlő felszívhassa.
Rizzsel, krumplival, zöldsalátával egyaránt lehet kínálni.


Az egyik kedvenc halam a Pangacius, (más néven Cápaharcsa)abból is ez a szálkamentes filé. Amit nyugodt szívvel adhatnék Bencének is, ám Ő nem eszi meg, szerinte furcsa íze van. Tény, hogy kicsit zsírosabb, mint a tonhal, de annyival finomabb is szerintem. De nálunk soha semmit nem volt kötelező megennie a gyereknek, hiszen más az ízlésvilágunk, és ezt tudomásul kell venni. Például én sem eszem meg a mustárral összeragasztott piskótatallért, amit a minap a gyermekem nassolgatott, de ez más téma:-))
Ám mivel a halakat úgy általában szívesen fogyasztja, így ilyenkor neki hekk törzset szoktam készíteni. A Pangacius halfilé egyébként nagyon sokféleképpen elkészíthető, én már tejfölös harcsapaprikást is csináltam belőle:-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése