Üdvözöllek!

Örülök, hogy benéztél hozzám!
Most egy olyan blogba léptél, ahol egy egyszerű konyha mindennapi ételeit kínálom neked. Olyan leveseket, főételeket és desszerteket, melyeket könnyen elkészíthetsz a hétköznapokon, vagy ünnepi alkalmakkor egyaránt. Nem mestermunkák ezek, s bár a receptek zömét én találom ki, azért vannak köztük ellesett leírások is. De amit itt találsz, azt az ételt bátran elkészítheted, mert csak úgy kerülnek a blogomba, hogy én már megfőztem, megsütöttem, és természetesen lefotóztam őket. Mivel elég sok munkám fekszik a blog írásában, a receptek megalkotásában, fotózásában, arra kérlek, hogyha "viszel" tőlem valamit, és valahol megjeleníted, tüntesd fel, hogy ebből a blogból való. Köszönöm!!

Ha tetszik amit látsz nálam, akkor mielőbb visszavárlak!

2011. november 15., kedd

.....




Szerencsére nem csak én érzem otthonosan magam a konyhában a családból. A férjem is bármit elkészít, sőt vannak olyan ételek, amiket csak Ő főz idehaza. Ilyen például a halászlé, a vadhúsok, a nyúl, vagy éppen a toros káposzta. Jó ízzel fűszerez, de azért vannak eltérések az ízvilágunkban még ennyi év után is. Mindkettőnknek meg van a maga fűszere, vagy ízesítője, amire esküszünk. Én a sót jószerével csak tészta főzővizébe vagy krumplifőzéskor használom. Valahogy soha nem találom el vele a megfelelő mennyiséget. Helyette az ételízesítőt veszem elő elsőként a fűszerpolcról, ha főzök, és szeretem használni a magam eltett paradicsomlevet, darált-sós zöldségeket, fagyasztó dobozkáiba összevagdalt petrezselymet, zellerlevelet. A férjem kedvenc fűszere a kurkuma. Szinte minden általa készített ételbe szór belőle egy keveset. S bár én nem sokszor használom, be kell látnom, harmóniába van íze a többi fűszerrel, és gyönyörű színt kölcsönöz az ételeknek. S ha már azt mondtam, hogy családi főzés, akkor bizony Bence sem marad kint a konyhából. Két éve kérte kilenc évesen először, hogy tanítsam meg valamilyen étel elkészítésére. Az első remeke egy tojásrántotta volt, aztán már profin sütötte az általam bekevert palacsintamasszát is. De nem ám lapáttal megfordítva, hanem úgy igazi macsósan, a levegőbe dobálva. És hiába poénkodott az apja, egy sem esett mellé. Aztán sor került a pörköltre is. Én összevagdaltam neki a hozzávalókat, aztán szépen félre álltam. Nem hagytam egyedül természetesen a konyhába, a pultnak támaszkodva néztem, mi mindent csinál. Sorban szépen elővette a fűszereket, amiket én is használok egy sertés pörkölthöz, aztán lábosba öntötte az olajat, megfonnyasztotta a hagymát. Úgy, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva:-)Persze még nem volt benne az érzés a kezében, miből mennyit is kell, de ha szóltam, ügyesen korrigált. Azóta már többször főzött pörköltöt, legutóbb a házassági évfordulónkra, míg én mellette a süteményt sütöttem. Ki tudja, merre veti az élet, ha túl lesz az első iskolákon. Egy biztos, éhen halni már nem fog:-))))

1 megjegyzés:

  1. De aranyos!
    Nagyon jó, hogy megtanítod, az én kisfiam is szokott főzni a barátnőjének, ha előbb megy haza mint a párja. (Ebből látod, h.. én vagyok az öregebb:-)))

    VálaszTörlés