2011. november 3., csütörtök

Torta a 11. születésnapra:-)


Hozzávalók:
10 db tojás
10 ek. rétesliszt
10 ek. cukor
1 tk. sütőpor
Elkészítés:
A tojásokat kettéválasztom. Az egyik tálba a sárgája, a másikba a fehérje kerül. Nagyon óvatosan kell bánni a tojással, a fehérjébe nehogy sárga rész kerüljön, mert akkor képtelenség kemény habot verni belőle. Ha sikerült a szétválasztás, akkor a gépi habverővel habbá verem a fehérjét. Kis sebességgel kezdem a verést, és közben folyamatosan adagolom hozzá a cukrot. Óvatosan beledolgozom egyenként a tojások sárgáját, majd fakanállal beleforgatom a sütőporos lisztet is.
Közben a sütőt előmelegítem kb. 180 fokra. A tortaforma alját kikenem zsírral, majd kilisztezem, és beleöntöm a piskótamasszát. Azonnal megy a sütőbe. Kb. 40 perc múlva megnézem. Általában egy fogpiszkálóval szúrom meg a tésztát. Ha a massza ráragad, akkor még visszateszem sülni. Ám ha a fogpiszkálót szárazon húzom ki, akkor elkészült a piskóta. Kicsit hagyom hűlni, aztán szétkapcsolom a formát és tálra teszem a piskótát.
Ez egy alap piskóta. A mennyiség midig úgy változik, ahogy a tojások száma. Vagyis ahány tojás, annyi kanál liszt és annyi kanál cukor. A cukor nehezebb, mint a liszt, ezért a lisztet púpos kanállal mérjük! Fontos még tudni, hogy a sütőt az első tíz percben nem szabad megnyitni, mert akkor soha nem jön fel a piskótánk, lapos, gumiszerű marad.

A szülinapos torta krémje:
Hozzávalók:
6 db tojás
10 ek. liszt
2 cs. vaníliás cukor
6 ek. cukor
40 dkg margarin
1 liter tej
kakaópor
A margarin és a kakaópor kivételével a többi hozzávalót összedolgozom 3 dl tejjel. A maradék tejet közben felteszem forrni. Mikor már fő, beleöntöm a lisztes-cukros keveréket, és kavargatva sűrűre főzöm. Ha készen van, akkor elzárom a gázt, és vízfürdőben kihűtöm a masszát, gyakran megkavargatva. A langyos főzött krémhez apródonként hozzádolgozom a puha margarint egy gépi habverő segítségével, majd ízlés szerint adagolok hozzá kakaóport is.

Ez a főzött krém nálam szintén egy alaprecept. kakaópor helyett bármit tehetünk bele utolsó lépésként. Készítettem már kókuszosan, diósan, kapuccínósan is a tortakrémet.

A 11. születésnapi tortához a kakaós változata készült a krémnek. A tortalapot három részbe vágtam, és a lapokat megtöltöttem a kakaós krémmel. Mivel Bence fiam nagy Barcelona rajongó, így nem is volt kérdéses, hogy milyen tortát készítsek neki. A tetején lévő ostyát a cukrászdában rendeltük meg, itthon már csak rá kellett dolgoznom a torta tetejére. A krémből pár kanálnyit kivettem még akkor, mielőtt a kakaóport belekevertem. Ezzel kentem le a torta tetejét, és úgy illesztettem rá az ostyalapot. A széleit jól le kellett nyomkodni, és óvatosan még le is súlyoztam kicsit, míg a krém átitatta az ostyát, és az rásimult a tortára. Ezután már csak a fogtam a tortadíszítő készlet megfelelő csillagcsövét, és körbenyomkodtam két sorban a maradék krémet.


Ha nincs szükségünk ennyi krémre, akkor a fele mennyiségekből is ugyanúgy elkészíthető. De dobozba téve jól bírja a fagyasztást is, és palacsintába, vagy piskótatekercsbe sem utolsó töltelék.

1 megjegyzés:

  1. Én a sok krémre voksolok!!!! Én is legalább 1 l tejből készítem :) De elkövettem már a praktikusnak és előrelátónak mondható- dupla adagot készítek és lefagyasztom- csínytevést. Aztán mégsem tortában végezte, hanem benyaltuk :D
    Az ünnepelt meg lehetett elégedve!!!

    VálaszTörlés