2011. november 15., kedd

Virslis falatkák


Hozzávalók:
Leveles tészta(lehet olyat is kapni, ami már nyújtott, és fel van vágva kb. A/5-ös méretűre)
virsli
mustár vagy pizzakrém
szezámmag
Elkészítés:
Én természetesen az előre felvágott lapokat vettem ehhez a falatkához. Egy-egy lap pont akkora, hogy felengedés után kényelmesen bele tudtam csomagolni egy-egy hosszú virslit. Előtte azonban megkentem három lapot pizzakrémmel, hármat pedig mustárral. Jó szorosan próbáltam belegöngyölni a virsliket, aztán ujjnyi karikákat vagdaltam belőlük. Egy szilikon lapos sütőlemezre egymás mellé sorakoztattam a kis katonákat, megszórtam a tetejüket egy-egy csipetnyi szezámmaggal, és már mentek is a forró sütőbe. Pár perc alatt elkészültek.


Amikor az embernek gyereke születik, szerintem a fantáziája is meglódul. Képes olyan dolgokat elkészíteni, kitalálni, amik addig talán eszébe sem jutottak volna. Én is így vagyok ezzel. Korábban nem igen csináltam a leveles tészta-virsli összeállításnak egyik verzióját sem, de amióta Bence kinőtt a pépes korszakból, előszeretettel agyalok neki mindig valami újdonságon. Ezzel persze azt is elárultam, hogy a fiam szereti a hasát, ugyanakkor nem válogat, a pizza vagy virslitekercs mellett szivesen fogadja a főzelékeket, párolt zöldségeket is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése