Üdvözöllek!

Örülök, hogy benéztél hozzám!
Most egy olyan blogba léptél, ahol egy egyszerű konyha mindennapi ételeit kínálom neked. Olyan leveseket, főételeket és desszerteket, melyeket könnyen elkészíthetsz a hétköznapokon, vagy ünnepi alkalmakkor egyaránt. Nem mestermunkák ezek, s bár a receptek zömét én találom ki, azért vannak köztük ellesett leírások is. De amit itt találsz, azt az ételt bátran elkészítheted, mert csak úgy kerülnek a blogomba, hogy én már megfőztem, megsütöttem, és természetesen lefotóztam őket. Mivel elég sok munkám fekszik a blog írásában, a receptek megalkotásában, fotózásában, arra kérlek, hogyha "viszel" tőlem valamit, és valahol megjeleníted, tüntesd fel, hogy ebből a blogból való. Köszönöm!!

Ha tetszik amit látsz nálam, akkor mielőbb visszavárlak!

2011. december 8., csütörtök

....


Mennek a hétköznapok, és minden perccel közelebb kerülünk az ünnephez. S bár nem csinálok nagy felhajtást, azért nekünk is nagyon fontosak ezek a napok, órák, pillanatok. Nagyon sok karácsony emlékét őrzöm, persze nem mindegyikre emlékszem a gyerekkorból, de néhány élénken él bennem. Például az, amikor megsejtettem, hogy valami nincs rendben Jézuska és az ajándékozás körül. Ebben a két szobás lakásban éltönk akkor is, ahol most lakunk. A kisebbik szoba volt az enyém, akkor már csak én laktam itthon a testvérek közül. 24-én délután apa mindig eltűnt, és csak akkor került elő, miután Jézuska csengetett a kicsi csengőjével. Én soha nem mehettem a bezárt szoba közelébe sem, általában az étkezőben ülve hallgattam dédnagymamám meséit, vagy figyeltem, ahogy anya az utolsó simításokat végzi az ünnepi vacsorán. Ő volt az, aki időnként elszaladt, hogy megnézze, jön-e már a kis ajándékosztó. Egyszer utána léptem, és a nyíló szobaajtón át megláttam a hatalmas karácsonyfa egyik ágát. Megörültem, hogy megérkezett az ünnep és Jézuska, de anya azt mondta, sajnos még nem jött semmi. Ekkor kezdtem el azt hiszem négy-öt éves fejjel agyalni azon, hogy valami itt nem stimmel, de persze nem szóltam erről senkinek:-)
Aztán él bennem egy olyan emlék is, amit soha nem fogok elfelejteni. Nagyon kicsi voltam még, amikor apukámnál gégerákot találtak az orvosok. Küzdött az életért, s közben az ünnep közeledtével esténként mikor én már aludtam, vagy éppen nem voltam otthon, egy komplett baba szobabútort készített nekem, hogy maradjon róla emlékem, ha már nem lesz köztünk. Emlékszem a piros-fekete műbőrrel bevont fotelokra és ágyra, a lakkozott fa asztalkára, a kis kovácsoltvas lámpára, ami még akkor is megvilágította az éjjeli szekrényemet, amikor már régen nem babáztam. Apa még tizenhét évet volt velünk ezután....Aztán persze emlékszem arra a karácsonyra is, amikor kezemet a hasamra tettem, ahol már növekedett a kis élet, és arra gondoltam, következő évben már hárman leszünk. És igen, eljött a 2000-es ünnep is, amikor Bence fél évesen ült a feldíszített fa alatt. Csak sajnos már nem igazi fa alatt, mert allergiás lettem sok más mellett a fenyőre is, így műfenyővel várjuk az ünnepeket. Tavaly újat és nagyobbat vettünk a régi helyett, amit pár esztendeje már nem 23-án éjszaka díszítünk nagy titokban, hanem Bence és Ricsi öltözteti díszbe, míg én a konyhában foglalatoskodok....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése