2011. december 13., kedd

Karácsonyi csokis csillagok

Hozzávalók:
35 dkg finomliszt
10 dkg cukor
1 db tojás
20 dkg margarin
10 dkg csokoládé
+ a díszítéshez
5 dkg csokoládé és díszítő anyagok

Elkészítés:
A margarint a mikróban felolvasztom, majd összekeverem a tojással és a cukorral. A csokit összetördelem és felolvasztom (ezt is a mikróban csináltam, de óvatosan, nehogy megégjen)majd a keverékhez adom. Végül beledolgozom egy fakanállal a lisztet is. A masszát letakarom és egy órára beteszem a hűtőbe hűlni. Utána lisztezett munkalapon kinyújtom, szaggatom és megsütöm. Míg a kekszek hűlnek, addig két kávéskanálnyi olajjal felolvasztom az öt deka csokit, és a kekszek közepére pöttyintek belőle. Erre nyomkodom óvatosan a dekorációt. Ha megszilárdul, lehet fogyasztani, vagy dobozolni az ünnepre.


Egyszer már feltettem ide ezt a receptet, de töröltem, és újra írtam, mert némi változtatást tettem benne úgy képileg, mint néhány praktikával. Tavaly nagyon megszenvedtem a tészta összeállításával, töredezett a deszkán, nem volt jó dolgozni vele. Most viszont minden simán és gyorsan ment. S hogy mi a titok? Az idén találtam a Lidlben egy nagyon jó 52%-os tortabevonót, ami már önmagában is finom ét csokinak bizonyult. (Fin Carré a márkája, és Kuvertüre a neve a csokinak, 20 dkg-os kiszerelésben árulják)Ezt tettem a masszába, és nem reszelve, hanem felolvasztva. Ebből kerültek pöttyök aztán a csillagok tetejére is, amit végül dekor cukorhelyhekkel díszítettem.

5 megjegyzés: