2011. december 12., hétfő

Kukoricás -tejszínes csirkemell


Hozzávalók:
1 egész csirkemell
1 közepes fej hagyma
só,bors
1/2 db kaliforniai paprika
1 dbz kukoricakonzerv
1 dl tejszín
olaj
Elkészítés:
A csirkemellet lefejtem a csontról, és felcsíkozom. A hagymát megtisztítom és apró kockákra vágom, majd kevés olajon megdinsztelem. Megszórom egy kicsi sóval és letakarva párolom, hogy mire majd a csirkemell megfő rajta, a hagyma is jó puha legyen. Ha már jó a hagyma, akkor ráteszem a húst, fehéredésig nagy lángon pirítom, majd takarékra teszem. Megszórom sóval, borssal és a közben pici kockákra vagdalt kaliforniai paprikával. Kevés vizet öntök alá, és puhára párolom. Miután a hús megpuhult, ráöntöm a lecsöpögtetett kukoricát és jól átforgatom vele. Aztán nyakon öntöm az egészet a tejszínnel, összeforralom, és már lehet is tálalni. Én ma nokedlit készítettem hozzá.


Gyorsan elkészíthető étel, és egy kis változatosságot ad a pörkölt és sült húsok között. Jó szaftos, és nekem pont ez a lényeg. Könnyen melegíthető is, ez pedig a férjemnek nem utolsó szempont, aki ma ezt vitt magával dobozolva a melóhelyre. A mi adagunkhoz délben frissen szaggattam nokedlit, Bence pillanatok alatt el is tüntetett mindent a tányérjáról:-)
Természetesen aki úgy gondolja, csirkemell filét is vehet hozzá, és akkor nem kell bajlódni a csontozással. De számomra ez nem volt gond, és a csont bekerült a fagyasztóba, ha a héten húslevest főzök, majd hozzádobom azt is, az íz belefő.

4 megjegyzés:

  1. Jáááájjjj! Ez lesz a vacsi - hurrá!

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy találtál valami fogadra valót! Gyors, egyszerű, finom:-)Jó étvágyat hozzá!

    VálaszTörlés
  3. Váááá! .... tadamm! és megcsináltam. Igaz nem tegnap, de ma... Még a végén megszeretem a főzést? Jujj!!! :D Szóval, kicsit hosszú lére sikeredett, úgyhogy engedélyeztem hozzá egy csapott evőkanálnyi keményítőt, így jó szaftos lett. Fincsi volt, a lányomnak ízlett, a férjem után-fűzerezett, mert ő sósan-túlfűszerezve eszik mindent! Holnap jön a máj palacsinta-bundában, a hűtőben várja a sorsát! Köszi-köszi-köszi!

    VálaszTörlés
  4. NAgyon-nagyon örülök a sikernek:-))))

    VálaszTörlés