2012. január 5., csütörtök

Palacsinta


Hozzávalók:
20 dkg finomliszt
2 db tojás
3 dl tej
csipet só
1 cs. vaníliás cukor
bő fél dl olaj
+ annyi szóda(vagy ásványvíz)hogy tejszín sűrűségű masszát kapjunk
(ez kb. 2-2,5 dl)
Elkészítés:
A tojást kicsit felverem a cukorral és a sóval, majd folyamatosan kavargatva hozzáadom a lisztet, az olajat, a tejet és a szódavizet. Egy tíz percet hagyom pihenni a masszát, aztán újra átkeverem. Ha közben esetleg nagyon besűrűsödött, akkor teszek még egy kicsi szódát hozzá, és lehet sütni. A serpenyőt jól átforrósítom, kap egy cseppnyi olajat, és egy merőkanálnyi masszát csorgatok bele. Forgatom, hogy egyenletesen elterüljön, majd közepes lángon addig sütöm, míg a széle színt nem kap. Palacsinta lapáttal vagy késsel megfordítom, és a másik oldalát is megsütöm. Én most Bence kívánságának megfelelően tutti-frutti pudinggal kentem meg, de lekvárral, kakaóporral, túróval is szeretjük.


A palacsinta sütéssel mindig úgy voltam, hogy csak szemre-hasra pakolásztam a hozzávalókat a tálba, aztán hol így-hol úgy sikerült a massza. Aztán néhány éve utána néztem, hivatalosan mi is a hozzávalók megadott mennyisége. Már nem igazán tudom, hol találtam az alapreceptet itt a neten (ezért külön elnézést is kérek)de azt módosítottam kicsit a saját szánk íze szerint. Én tettem bele sót, és kevés cukrot is, bár tudom, a cukorral vigyázni kell, ha túl sok, leragadhatnak a palacsinták. Ez az egy csomag vaníliás cukor azonban még nem okoz gondot. Persze ha húsos-vagy zöldséges tölteléket kap, akkor a cukor teljesen kimarad belőle. Mivel a tésztába elég szép mennyiségű olaj kerül, ezért kenni a serpenyőt csak az első darab előtt szoktam, utána már olajozza a massza rendesen. Ebből az adagból én általában 10-12 palacsintát sütök, de persze ez függ a serpenyő nagyságától, és a palacsinta vastagságától is. Van aki azt mondja, ennyivel Ő neki sem kezd a sütésnek. A nagyobb családok persze megsokszorozhatják ezt az adagot, nálunk még így is marad uzsonnára is belőle:-) Fordításnál figyeljünk azért arra, hogyha nem vagyunk profik, és nem a feldobásos módszert alkalmazzuk, akkor fém késsel nehogy összekarcoljuk a teflon vagy más anyagú sütőnket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése