Üdvözöllek!

Örülök, hogy benéztél hozzám!
Most egy olyan blogba léptél, ahol egy egyszerű konyha mindennapi ételeit kínálom neked. Olyan leveseket, főételeket és desszerteket, melyeket könnyen elkészíthetsz a hétköznapokon, vagy ünnepi alkalmakkor egyaránt. Nem mestermunkák ezek, s bár a receptek zömét én találom ki, azért vannak köztük ellesett leírások is. De amit itt találsz, azt az ételt bátran elkészítheted, mert csak úgy kerülnek a blogomba, hogy én már megfőztem, megsütöttem, és természetesen lefotóztam őket. Mivel elég sok munkám fekszik a blog írásában, a receptek megalkotásában, fotózásában, arra kérlek, hogyha "viszel" tőlem valamit, és valahol megjeleníted, tüntesd fel, hogy ebből a blogból való. Köszönöm!!

Ha tetszik amit látsz nálam, akkor mielőbb visszavárlak!

2012. február 22., szerda

Bence érkezése...




Sokan kérdezgettek már az életünkről, üzenetek jöttek, írjak kicsit többet magunkról. A napokban feltettem a házasságunk történetét, jöjjön akkor most életünk értelmének érkezése....
Bár már hét éve házasok voltunk a férjemmel, én úgy éreztem, az életünk teljes a munkával és a kutyáinkkal. Az ismerősök közül sokan összesúgtak már a hátunk mögött, és gonosz pletykák is szárnyra keltek, én mégis úgy gondoltam, akkor legyen gyerekem, ha már minden gondolatom körülötte forog, ha nem fontosabb már az újságírás, a kutyatenyésztés, egyszóval semmi. S bevallom, súlyfeleslegem miatt féltem is egy kicsit a terhességtől, a szüléstől...

Aztán megszűnt a lap ahol dolgoztam, s én egy állatorvos barátnőmnél helyezkedtem el asszisztensként. Mentek a hónapok, közben iskolába is jártam, s azon vettem észre magam, hogy egyre gyakrabban nézem meg a babakocsit tologató anyukákat, s elmélázok azon, vajon kire hasonlítana a gyerekünk.
Az utolsó vizsgák után megkérdeztem a férjemet, mit szólna, ha nem szedném tovább a gyógyszert. Megegyeztünk, de ilyen gyors sikerre nem számítottunk. Október 13-án két hetes kimaradás után vettem egy tesztet, s kiderült, babát várunk! Amíg a teszt eredményére vártam, elég vegyes érzelmek cikáztak bennem. Nem is tudtam, hogy az egy vagy a két csíknak örülnék jobban. Annyira gyorsan jött mindez, főleg, hogy mindenki azzal riogatott, hogy a súlyom miatt nehezen, vagy egyáltalán nem fogok teherbe esni.
Elmentem egy ismerős orvoshoz, aki UH-ra küldött, mert a vastag hasfalon át nem tudott semmit kitapintani. Először az UH sem mutatta, de a vizsgálatot végző hölgy nagyon aranyos volt, és átvitt egy adjunktushoz, aki hüvelyi UH-t végzett. Mikor mondtam, hogy a teszt kimutatta a terhességet, azt ígérte, addig keres, míg nem talál valakit. Őszinte mosoly volt az arcán, amikor felém fordította a monitort...
Könnyes szemmel mentem ki a Férjemhez, és a kezemmel mutattam, hogy milyen picike, de ott van a baba,és már öt hetes!Azt is rögtön eldöntöttük, hogy a kedves orvos magánrendelőjébe megyek. Pont a születésnapom volt, november 17-e, amikor először mentem vizsgálatra. Kaptam egy UH képet, tegyem el emlékbe, ez lesz majd a fotóalbum első darabja. :-) Semmitől sem tiltott el az orvos, csak azt kérte, hogy mivel nagy súllyal kezdtem a terhességet, ne jöjjön fel több a végére 6-8 kg-nál. A kórházban csináltunk pár vizsgálatot, de semmi kórosat nem találtak, kivéve a toxoplazmát, amit a vérvétel mutatott ki. Ez egy fertőzés, amit valószínűleg az állatorvosnál szedtem össze cicáktól. Gyógyszeresen kezeltek, és gyakran csináltak UH-ot, hogy lássák, minden rendben van-e a babával, nem e károsodik a szíve, a nyaki csigolyája.
Akkor lélegezhettünk fel kicsit, amikor az AFP normális értékeket mutatott. Már a 20. héten tudtuk, hogy kisfiunk lesz, és azt is, hogy harántfekvésben van, s bármennyit mocorog, mindig abba a vonalba fekszik vissza. Számítottunk a császármetszésre, de azért végigcsináltuk a felkészítő tanfolyamot...
És eljött a nagy nap...Kora reggel oxitocinra kötöttek. A műtőben egyből sikerült a gerincérzéstelenítés, s már csak azt láttam, jó néhányan állnak körülöttem. Volt pár kellemetlen pillanatom, amikor az agyamban is tudatosult, hogy melltől lefelé nem tudok mozdulni. A párom kék műtősruhában addig csak a műtő ajtóban állt, az aneszteziológus mondta neki, üljön le a fejemhez és beszéljen hozzám. Aztán a dokim szólt, álljon közelebb hozzá, hogy láthassa, hogyan emeli ki a fiát! A párom szerint csodálatos volt látni, ahogy az orvos egyik kezével kiemeli a babát, és ugyanazzal a mozdulattal már pörgeti is a tenyerén, mert 4X volt a nyaka körül, 1X a válla alatta köldökzsinór. Nem is sírt fel azonnal, két perc kellett, hogy magához térjen. Éppen csak megsimogathattam, el is vitték tőlünk, és sajnos az őrzőben is csak egy percre hozták fel. Igazán csak másnap láttam. Tehát 2000. június 1-én 9:39-kor megszületett Gyöngyösi Bence Richárd, 3400 grammal és 50 cm-el. Mindez úgy, hogy közben én egyetlen kilót sem híztam, sőt 13 kg-al könnyebben jöttem haza a kórházból....
De előtte még volt pár nehéz és kellemetlen napunk.
Az őrzőbe úgy jöhetett be a férjem, hogy az orvosom már jól ismert, tudta, nehezen viselem majd a mozdulatlan fekvést, ha a párom nem lehet velem. Szerencsére az ott lévő nővérke nagyon aranyos volt, s a császáron részt vevő orvosok közül is többen bejöttek megnézni. Mivel a vizeletem nem nagyon gyűlt a tasakba, megkérdezték, mióta nem ihattam. Kiderült, fél nappal korábban (!) kezdtek koplaltatni és nem itatni a terhességi patológián. Az aneszteziológus rögtön mondta a páromnak, hogy ha délután jön vissza, már hozhat 2 dl-es gyümölcsleveket is, hogy valami kis kalória is jusson a szervezetembe, ne csak víz. Délután kettőkor a nővérke teljesen meg volt lepődve, hogy meg tudtam emelni a csípőmet a lepedőcseréhez. Este tízkor pedig a saját lábamon mentem le a lifttel (!) az alattunk lévő szülészetre. Az éjszaka pokoli volt, ahogy felmásztam a kapaszkodó nélküli igen magas ágyra, úgy maradtam reggelig, mert nem tudtam megmozdulni. Hajnalban bekiáltott az osztályos nővér, hogy tegyük be a lázmérőt, de ha nincs szobatársam, nem tudok felnyúlni a polcig egyedül. A második kellemetlen élmény akkor ért, amikor a nővérke megjelent egy fecskendővel, és azt mondta, álljak fel. A kínok kínját álltam ki, amikor a hasamba szúrta az injekciót. Később kiderült, hogy ez a trombózis megelőző készítmény vállba vagy combba is adható! Alig vártam az első etetést, de csalódnom kellett. Szobatársam kislányát behozták, de az én pici fiamat nem. Mikor rákérdeztem, annyit mondott a csecsemős, hogy gond volt a gyerekkel, majd kérdezzem nyolc óra után a gyerekorvost. Negyed hat volt!!Úgy járkáltam, mint a ketrecbe zárt oroszlán. A babám a folyosó másik oldalán volt, kilométereknek tűnt számomra a távolság, de nekivágtam. Sikerült beszélnem a doktornővel, aki megnyugtatott, hogy valóban volt egy kis gond a baba légzésével, de már minden rendben van, megnézhetem, és hamarosan átkerül az én oldalamra. Bence egy kis üveges szobában volt, távol a többi babától,egyedül. Felemeltem a pólyába bugyolált kis testét, és kitört belőlem a sírás. Hosszú percekig csak szorítottam magamhoz. Közben megjött a párom is, akivel már reggel sikerült beszélnem, ő is nagyon aggódott. A következő etetésre kihozták Bencét is. Semmi tejem nem volt, hiába próbáltam mellre tenni, kétségbeesve nézett rám, majd sírt és sírt. Kértem a nővért, segítsenek, azt mondta, hogy amióta ő a pályán van, gyerek még nem halt éhen! A szobatársamnak annyi teje volt, hogy az egész osztályt elláthatta volna, de ő is csak nézett rám. Csalódott és elkeseredett voltam. Este ugyanez a jelenet ismétlődött meg. Másnap délelőtt bejött a vezető védőnő, végignézett rajtam, és kioktatott, hogy zsíros húsok, és a rokonok által behordott disznótoros helyett inkább teázzak, akkor lesz tejem is. Tudni kell, hogy olyan megviselt volt a gyomrom a császár után-ami nem is csoda nagy súlyú nőnél-hogy naponta egy-másfél zsemlénél több nem ment le. Amit hoztak a rokonok, a férjem érintetlenül hordta haza. Végül ő vett nekem tejtermelő herbateát, ami nagyon jó volt ízre is.
Éjszaka megszánt az éjszakás csecsemős nővér, és behívott, etessem meg üvegből a kisfiamat. Nem evett,de forró volt. Már 39 fok volt majdnem a láza, a súlya 30 dkg-ot esett két nap alatt, az éjszakás gyerekorvos megállapította, hogy elkezdett a gyerek kiszáradni. Antibiotikumot kapott, minden percben reszkettünk érte. Én a kórházban, a párom odahaza.
Másnap a délutáni pihenőből úgy ébredtem, mintha két görögdinnye lenne a pólóm alatt, Első nekifutásra 2 dl sárga tejet fejtem le. Ám a kisfiam akkor már úgy hozzászokott a cumisüveghez, hogy nem kellett neki a cici. Mivel a gyerekorvos ismerősünk volt, elrendelte a csecsemősöknél, hogy az általunk bevitt cumisüveget mindig főzzék ki, és én minden etetéskor bementem az újszülött osztályra, és ott etettem meg üvegből a babámat. Így sikerült elérnünk, hogy hatodik napon 3300 grammal jöttünk haza a kórházból. Szerencsére a születés utáni napok ijedtségének nyoma sem maradt, Bence szépen fejlődött, egyáltalán nem beteges. Ma már lassan 12 éves, végtelenül okos, imádni való kis fickó.

4 megjegyzés:

  1. Nálam a nagylány sima szüléssel született, de nagyon sokat kínlódtam mire kitágultam és elindult a szülés, kaptam epidurálist. Viszont oxigénre tették, mert hamar elfolyt a magzatvíz és sokáig volt anélkül és már kellett volna lehozni, reggel hn8kor született délután f2kor hozták csak le és ahogy rám nézett soha nem felejtem el. Csodás érzések ezek.Az Ikrekkel egy hónapot feküdtem kórházba mikor éjjel elment a magzatvíz és császárral megszültem a két gyönyörűt...Nagyon sok boldogságot kívánok még ehhez az okos kis Bencéhez és jó egészséget mindannyiotoknak!

    VálaszTörlés
  2. Hűűű, végig izgultam a majd 12 éve történteket!!! Bár más bejegyzésben a fotókon láttam már a kisherceget épen, egészségesen, de mégis :) Az ember azt hinné, a szülés a legfélelmetesebb rész, de utána is van még aggódni való bőven...
    Ekkora szeretetben felnőve csakis okos és imádnivaló lehet egy emberpalánta!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Vicuska, hogy ilyen lelkes olvasóm vagy:-)))Igen, szerencsére épségben, egészségben cseperedik a drágaságunk:-)

      Törlés
  3. Timíííí!! Meg könnyeztem! Hasonlókon mentem keresztül Dáviddal...majd elmesélem...

    VálaszTörlés