Üdvözöllek!

Örülök, hogy benéztél hozzám!
Most egy olyan blogba léptél, ahol egy egyszerű konyha mindennapi ételeit kínálom neked. Olyan leveseket, főételeket és desszerteket, melyeket könnyen elkészíthetsz a hétköznapokon, vagy ünnepi alkalmakkor egyaránt. Nem mestermunkák ezek, s bár a receptek zömét én találom ki, azért vannak köztük ellesett leírások is. De amit itt találsz, azt az ételt bátran elkészítheted, mert csak úgy kerülnek a blogomba, hogy én már megfőztem, megsütöttem, és természetesen lefotóztam őket. Mivel elég sok munkám fekszik a blog írásában, a receptek megalkotásában, fotózásában, arra kérlek, hogyha "viszel" tőlem valamit, és valahol megjeleníted, tüntesd fel, hogy ebből a blogból való. Köszönöm!!

Ha tetszik amit látsz nálam, akkor mielőbb visszavárlak!

2012. február 19., vasárnap

Szerelem.....


Néhány nappal ezelőtt előkerült a nagy fényképes doboz. Bencével leültünk a földre, magunk közé tettük a kincseket, emlékeket rejtő pakkot, és nevetve nézegettük az elmúlt jó néhány esztendő fotó termését. Kezünkbe akadt az esküvői albumból kimaradt néhány fénykép is, s akkor Bence megkérdezte, hogy is történt ez az egész....
Szerintem nem is született még olyan lány a földre -, aki akár bevallja, akár nem -, ne álmodozott volna soha a hófehér menyasszonyi ruháról. Az álmok éppen attól szépek, hogy nem számít mennyit nyomsz a mérlegen, mekkora a kebelméreted. Csak egy a fontos, hogy biztosan eljön érted a szőke herceg hófehér paripán! S az ébredés? Lehet nagyon szép is, ez csak rajtad múlik!


Természetesen én is azon lányok táborába tartoztam gyerekkoromban az unokahúgommal együtt, akik beleléptünk anyu cipőjébe, vállunkra terítettük a fésülködőkendőt, fejünkre tűztük az ócska függönydarabot, s máris készek voltunk az oltár elé állni, hétről hétre változó nevű vőlegényjelöltekkel. Az idő közben szép lassan, de repült felettünk, s a fésülködőkendő feledésbe merült. De a gondolat ott maradt a fejünkben, s lassan az enyémben helyet kapott az is, vajon megtalálom-e valaha is a párom. Mindig duci voltam, de azért sohasem magányos. Szép számmal akadtak fiú ismerőseim, s volt köztük olyan is, akivel elcsattant egy-két csók. Ám a férjhez menés komoly dolog. S bármennyire is határozott jellem vagyok, féltem, hogy dagi lányként nem kellek senkinek. Éppen egy ilyen időszakomat éltem, amikor egy őszi este egy szórakozóhelyre kísértem el a hasonló paraméterekkel megáldott barátnőmet. Ott az asztaltársasághoz csapódott egy fekete bőrzakós, hosszú fürtös pasi, aki miközben tartott a beszélgetés, egyfolytában engem nézett. Mindent elkövetett, hogy rá figyeljek, hogy összeakadhasson a tekintetünk. Mikor elment újabb italokat kérni, a barátnőm jól bokán rúgott, és azt mondta, hogy döntsem el, tetszik-e a fiú, mert ha nem, mondjam meg neki, de ne hagyjam, hogy a lelkét is kitegye értem ennyi ember előtt.Nagyon tetszett! Még aznap este hazakísért, állítván, hogy egy irányban lakunk. A kapuban megcsókolt, s ma már tudom, hogy azon a késő esti órán amikor már a buszok sem jártak, nyolc km-ert gyalogolt miattam, mert a város másik végén lakott :-)
Ezután nem múlt el úgy nap, hogy ne találkoztunk volna. Még a legjobb barátjával is szembe szállt, mikor az azt mondta neki, ne röhögtesse ki magát egy ilyen dagi csajjal, mikor minden ujjára találhatna különbet. A megismerkedésünket követő hetek egyrészt hatalmas boldogságot, más részt viszont pokoli fájdalmat is hoztak. December elején meghalt apukám. Ha nincs mellettem a párom, s ha nincs a fájdalom mellé ez az új, mély érzés, nem tudom, hogy vészeltem volna át azt az időszakot. Igazi társra találtam, hisz akkor sem hátrált meg, amikor másfél évvel később a nővéremet, majd az anyukámat temettük el. S hogy mennyi mindenen mentünk már át együtt...de erről most nem írnék. Inkább ott folytatom, hogy következő év májusában a párom az unoka húgom ballagásán minden különösebb felhajtás nélkül megkérte a kezemet.
Szeptember 26-án déli 12 órára kaptunk időpontot. Anyukám kérését tiszteletben tartva nem terveztünk nagy esküvőt, csak a szűk családot és barátokat láttuk vendégül a szertartás után. De nem szaladok ennyire előre az időben, hiszen akkor kihagynám azt az élményt és izgalmat, melyet a menyasszonyi ruha kiválasztása jelentett. Ahogy gyerekként mindig a habos-babos költeményről álmodtam, most furcsa dolog fészkelte be magát az agyamba. Bebeszéltem magamnak, hogy úgysem találnék ekkora fehér ruhát, ezért varratok egy lila kiskosztümöt, és felveszek hozzá egy fehér csipkés kis kalapot. Hogy mért pont ilyen "ruhakölteményt" álmodtam meg magamnak? Így lassan húsz év távlatából oly annyira nem tudom, hogy úgy érzem, mintha egy régi lányregény anyósjelöltjének ruhaproblémái kerültek volna napirendre. A vőlegényem egy szót sem szólt, s az unkahúgomat is elcipelve magunkkal nekiindultunk kalapot keresni. De hol lehet kölcsönözni ilyen darabot? Naná, hogy a menyasszonyi ruha kölcsönzőben! Bementünk a hugival az első szalonba, s ahogy kinyílt az ajtó, egy álomvilág lebbent a szemünk elé csipke és tüllcsodáival. Sírva fakadtam és elköszöntünk. A lépcsőházban a párom kétségbeesve ölelt magához, nem tudta, milyen borzalmas dolog történhetett velem egy kalapkölcsönzéskor. Hüppögve mondtam, hogy én igazi menyasszony akarok lenni!! A drágám felnevetett, és bevallotta, hogy ő is szívesebben visz úgy az anyakönyvvezetőhöz, mint a matuzsálemi kollekcióban. Tehát újabb túrát szerveztünk, most már a rám való ruhakeresésre helyezve a hangsúlyt. Az első üzlet egy magánházban volt, az első emeleten. Ismét a hugi kísért fel, és ismét könnyes szemmel jöttem ki. Az egyetlen nagyméretű ruha kb. 15 cm-el keskenyebb volt a kelleténél. Most azért potyogtak a könnyeim, hogy tehénre nem varrnak menyasszonyi ruhát! Két-három üzletet megnéztünk, mire egy családi házban működő üzletbe jutottunk. Oda a párommal mentem(tudom, a babona!)és mivel pici volt a helyiség, ahogy kiléptem a függöny mögül a fehér selyem ruhába kibontott hajjal, olyat láttam a pasi szemébe, amit míg élek nem fogok elfelejteni. Olyan rajongással nézett rám, hogy nem számított többet az akkor 95 kg-om, szépnek, kívánatosnak éreztem magam!
Végül egy csipke ruha mellett döntöttem, mert az idős tulaj néni azt tanácsolta,hisze n a selyem optikailag is nagyítja az embert, s erre igazán nem volt szükségem! Itthon boldogan újságoltam a mamámnak, milyen abroncsos csodát találtam. Anyukám kétkedve nézett rám-Isten bocsássa meg, de soha nem tudta igazán elfogadni a kövérségemet, mindamellett,hogy ő volt a legjobb anya a Földön-nehezen tudta maga elé képzelni a látványt. Aztán mikor esküvő előtt felpróbáltam otthon a ruhát, hasonló fényt láttam megcsillanni a szemében, mint a pároméban korábban. Talán az is előhívta ezt, hogy engem soha senki nem látott még azelőtt ruhában, csak nadrágot hordtam. Az esküvő előtti izgalmak olyan hatással voltak rám, hogy péntek este derült ki, leesik rólam az alsószoknya. Ne nevessen ki senki, de a vőlegény ült le a varrógéphez, és begépelt a derekából :-)
A nagy nap viszont pontosan úgy sikerült, ahogy azt gyerekkoromban megálmodtam! Ragyogott a nap, mosolygott a világ!Azóta eltelt lassan már húsz év, de a szerelem nem múlt el köztünk. Megvívtunk együtt a sorssal szemben sok kemény csatát, de rengeteg jót is kaptunk az élettől. Egymást, és a gyönyörű kisfiunkat!
.....remélem senkit nem untattam történetünkkel, de ezek is mi vagyunk.....így kezdődött minden....

7 megjegyzés:

  1. Timike végig olvastam nagyon szép történet. Az igaz szerelemről, amiben van öröm és sajnos történt bánat is, sajnálom azt a részét, hogy a kedves családtagjaid ilyen rövid időn belül veszítetted el, de az élet kárpótolt Téged. Puszi és további sok-sok boldog évet kívánok az egész Családodnak!

    VálaszTörlés
  2. Henikém! Nagyon szépen köszönöm!
    Puszi

    VálaszTörlés
  3. Nem untattál, nagyon szép a történeted!Látod mindenki megtalálja a maga számára legmegfelelőbb ruhát és társat,az élet téged igazolt!Én meg egy nagyon sovány kislányka voltam attól szenvedtem de így is megtaláltam azt aki nem azt nézte milyen vékony a derekam hanem azt hogy milyen vagyok!Így van ez jól!Mindíg csak az emberi értékek számítanak!Köszi hogy elmesélted ezt nekünk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy itt vagy Lívia....

      Törlés
  4. Meghatóan szép történet, írói vénával megáldott leírással :) Nagyon hosszú, boldog életet kívánok, családi harmóniában!!!!

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm Vicuska! Ez a szakmám:-)

    VálaszTörlés
  6. A nőiességet nem kilóban mérik ;) Gyönyörű, megható történet, részvétem az elhunyt családtagjaid miatt...

    VálaszTörlés