2012. február 12., vasárnap

Jénaiban sült fehér kenyér






Hozzávalók:
50 dkg finomliszt
1/3 friss élesztő
3 dl langyos víz
1 ek. olaj
1 tk. só
1 kk. cukor
Elkészítés:
A hozzávalókból egy jól kidolgozott kelt tésztát készítünk. Letakarjuk egy konyharuhával, és meleg helyen egy órán át kelesztjük. Közben egy jénait, aminek van teteje is, kikenünk margarinnal, megszórunk egy kicsi liszttel. Ebbe tesszük a megkelt tésztát, és egy késsel bevagdossuk. Lekenjük vízzel a tetejét, és elöblítjük a fedőt is, legyen nedves belülről. Előmelegített sütőbe tolva 20 percig sütjük közepes lángon, majd levesszük a fedőt, és még 20-30 percig sütjük tovább.


A recept nem az én ötletem. Az alapanyagokat és mennyiségeket a Nosalty oldaláról vettem, egészen pontosan "Torkika" szakácstól. Bár én az elkészítésen módosítottam kicsit. A legegyszerűbb módszerhez folyamodva bepakoltam minden hozzávalót a kenyérsütőbe, s amikor bedagasztotta, megkelesztette, csak szépen átraktam a kikent jénaiba.
S míg vártam az étkezőben ülve, olyan jó érzés futott rajtam végig. Mindhárman itthon vagyunk a meleg kis otthonunkban, nyugalom és békesség vesz körül minket, s a lakást belengi a frissen sült kenyér semmihez sem fogható illata...Kell ennél több?.....

4 megjegyzés:

  1. Ma én is kipróbáltam a jénaiba sütést. Nagyon finom, össze sem lehet hasonlítani a gépbe sülttel.A dagasztást én is a gépre bíztam.Fotók lesznek a blogomba.Üdv.Olgis.

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy Te is kipróbáltad Olgisom! Majd megyek fotókat nézni hozzád:-)

    VálaszTörlés
  3. Isteni a tésztája hamar össze dolgozza a kenyérsütőgép.én jénaiban sütöm, mindent a recept szerint csináltam nagyon jól néz ki,szépen meg kelt.eddig minden ok.remélem a végeredmény is ilyen jó lesz!! köszönöm!!!

    VálaszTörlés
  4. Szia Szilvi!
    Én is jénaiba sütöm, ha szépen megkelt, akkor az eredmény is jó lesz!
    BÚÉK!

    VálaszTörlés