2012. február 21., kedd

Lapcsánka


Hozzávalók:
50 dkg krumpli
2 jó nagy duci gerezd fokhagyma
2-3 evőkanál finomliszt
1 db tojás

őrölt fekete bors
+olaj a sütéshez
Elkészítés:
A krumplit meghámozzuk és lereszeljük. Van aki a sajtreszelőt, van aki a káposztareszelőt részesíti előnyben. Én sajtreszelő párti vagyok, akkor apróbb lesz a krumpli. Hozzákeverjük a lisztet és a tojást, valamint a lereszelt fokhagymát és a sót, őrölt borsot. Egy serpenyőben kevés olajat forrósítunk, majd egy kanél segítségével a masszából halmokat rakunk az olajba, kicsit le is lapítjuk. Hagyjuk sülni, míg az egyik oldala szép piros nem lesz, majd megfordítjuk, és pár perc alatt a másik oldalt is megpirítjuk.


A lapcsánka is egy olyan étel, ami az ahány ház annyi szokás elv alapján készül. Van ahol nem tesznek bele tojást (anyukám sem tett soha, nagyim viszont igen), és én is teszek. De olvasta már olyan verzióról is, ahol tej kerül a masszába. szóval ízlés dolga az összeállítás, így az is, hogy ki mennyi fokhagymát tesz bele. Van aki nem szereti az ízét, de szerintem vétek kihagyni belőle.
Emlékszem, amikor anyukám sütötte, szegény jó sokáig állt a tűzhely mellett. Mert ahányszor megfordult, mindig nyújtotta felé valaki az üres tányérját:-) Tartalmasabb leveshez másodiknak, vagy egy forró tea mellé kitűnő vacsora lehet.

1 megjegyzés:

  1. Jó fokhagymásan nagyon finom tud lenni. Szinte ugyanígy készítem- tojás nélkül is sült már tojás-ínséges időben, akkor is ehetően finom volt.

    VálaszTörlés