2012. február 8., szerda

Nokedli

Hozzávalók:
2 db tojás
25 dkg finomliszt
2 csipet só
víz, amennyit felvesz a massza
+ olaj és só a kifőzéshez
Elkészítés:
A tojásokat egy tálba felverem a sóval. Hozzáadom a lisztet, már nagyon nehéz lesz fakanállal keverni, így elkezdem adagolni a vizet. 1 dl általában elég, de ha több kell, az sem gond. Lehet látni, mikor jó a tészta állaga. Közben odateszem főni a sós, olajos jókora mennyiségű vizet. A jó nokedlitésztáról tudni kell, hogy nem szabad teljesen simára dolgozni a fakanállal, épp csak annyira, hogy egynemű masszát kapjunk. Amikor forr a víz, akkor nokedliszaggató segítségével galuskákat készítek. Hagyom, hogy a galuskák maguktól szépen feljöjjenek a víz tetejére. Ekkor még rászámolok két percet, és már szűröm is le. Vízzel átöblítem, majd öntök rá kevés olajat, amivel jól átforgatom. Máris lehet tálalni valami finom pörkölttel, raguval.


Köretek közül ez az én nagy kedvencem. Már gyerekkoromban is nagyon szerettem, de érdekes módon anyukám csak a tejfölös csirkéhez készítette, na meg persze a gulyás-és borsó levesekbe. Illetve volt még egy nokedlis étele, a tojásos nokedli minden tavasszal, amikor az első salátafejeket be lehetett szerezni a piacon. (ne felejtsük el, hogy az én gyerekkoromban még nem voltak nagy multi üzletek, és olyan zöldségesek, ahol minden kapható az év 365 napján) Általában nála csőtészta járt a pörköltfélékhez. Mi viszont nagy nokedli rajongók vagyunk, gyakran készítem ezt a köretet. Bár leírtam a mennyiségeket, de ezek csak viszonylagosnak tekinthetőek (legalábbis nem szentírásnak)hiszen itt is függ a tojás nagysága, a liszt sikértartalma...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése