2012. február 12., vasárnap

Rántott nyúl



Hozzávalók:
Nyúl lapocka (vagy nyúl comb)
őrölt rozmaring
őrölt fehér bors

tojás
zsemlemorzsa
liszt
és olaj a sütéshez
Elkészítés:
Én most az egyik bevásárlóhelyen vettem akcióban két csomaggal, azaz összesen 1 kg nyuszi lapockát. Szépen meg volt tisztítva, le volt hártyázva, így semmi más dolgom nem akadt vele, mint bepanírozni és kisütni. Annyival bővítettem ki a panírozást, hogy a felvert tojásba a só mellé egy kávéskanálnyi őrölt rozmaringot, és egy csipetnyi őrölt borsot is szórtam.



Sokan ódzkodnak a nyúltól, pedig a húsa nagyon egészséges. Zsírtartalma alacsony, ezzel szemben kitűnő fehérjeforrás. Változatosan elkészíthető, levesnek, ragunak, pácolva, sütve, párolva rántva, szóval szinte csak a fantázia szab határt a lehetőségeknek.
Korábban, míg anyósom élt, gyakrabban került nyúl az asztalunkra, a csirkék mellett a tapsifüles is helyet kapott az udvarban. Most azonban már csak akkor eszünk sajnos, ha sikerül kifognom az üzletben, -nem szégyellem-akciósan.
Amikor először hozott haza a drágám nyulat, nagyon ferde szemmel néztem rá. Ő fűszerezte, pakolgatta a tepsibe a "nyúl-alkatrészeket", én meg csak álltam, és elképzelni sem tudtam, hogy beleharapjak majd később a sülés közben már igencsak illatozó húsba. Aztán a férjem addig beszélt, míg végül bekaptam egy csontról gondosan levágott falatkát. Jó íze volt! szerencsére Bence is nagy ínyenc nálunk, nyulat, őzet, szarvast, vaddisznót egyaránt szívesen fogyaszt, ha finoman van elkészítve.

2 megjegyzés:

  1. Mi is szeretjük a nyúlhúst, még ha nem is sűrűn vendégeskedik ara a rövid időre az asztalunkon :) Már sokféleképpen készítettem, de rántva nem- ha legközelebb erre téved megint egy nyulam-bulam, akkor rántva végzi be e-világi kis életét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is tudom, kinek drukkoljak. Neked, vagy a nyúlnak?:-)De rántva szerintem nagyon finom, próbáld ki, ha sikerül elkapni egyet:-)

      Törlés