2012. március 15., csütörtök

...



Kirándulni voltunk, Erdőbényén, Boldogkőváralján, majd Tokajban jártunk. Kicsit szeles, de szép napos időnk volt ma, amit Ricsi szerint ki is kellett használnunk. Nagyon sokat járunk kirándulni, ez az egy szenvedélyünk van, s bár ma már sajna lassan luxus lesz a magas benzinárak mellett, amíg tehetjük, nem mondunk le erről. Reggel gyorsan összedobtam egy kekszes-tejfölös sütit, mert a drágám éjszakára megy dolgozni, lesz mit vinni magának és a kollégáknak:-)Aztán kentem pár szendvicset, és útnak indultunk. Gyönyörű tájakon autóztunk keresztül, mesébe illő kis házikókat láttunk némely településen. Persze a jó idő "előcsalta" a gördeszkát is. Vittük magunkkal a csomagtartóban, s ha olyan terepen álltunk meg, akkor Bence fordult is egyet-kettőt vele. A vár parkolója kiváló terepnek bizonyult:-) Hazafelé Tokajban ettünk egy-egy lángost, azzal le is tudtuk az ebédünket. Estére Bence kérésére csináltam egy adag francia salátát, a holnapi menün pedig egyenlőre még agyalok. Megvágtuk a tegnap sütött kenyeret, kellemes sárgás szine van a kukoricaliszttől, és az ízén is érződik kicsit. Jobb, mint a korábbi kukoricás kenyerem. Holnap a barátnőmékhez megyünk névnapot köszönteni, s a drága már célozgatott egy friss kenyérke lehetőségére:-)Természetesen megsütöm neki. Most körvonalazódik bennem a sajtos fűszeres kenyér receptje, de a részletekről majd mindenképpen beszámolok:-)

2 megjegyzés:

  1. Szia Timi! Nagyon élvezetes kirándulás lehetett!
    Nézz be hozzám, vár Rád valami, fogadd szeretettel!
    http://izemlekek.blogspot.com/2012/03/elso-blogdijam.html

    VálaszTörlés
  2. Kedves Hani!
    Nagyon szépen köszönöm!!!

    VálaszTörlés