2012. március 30., péntek

Fasírt, ahogy mi szeretjük



Hozzávalók:
50 dkg darált hús (én sertésből szoktam, de lehet pulyka is)
2 szelet rozskenyér
2 db tojás
ételízesítő
őrölt bors
őrölt kömény
2 gerezd fokhagyma összezúzva
fél fej apróra vágott hagyma (én Saláta fűszerkeveréket használok )
+ szükség esetén pici zsemlemorzsa
olaj a sütéshez
Elkészítés: A rozskenyér szeleteket beáztatom, majd alaposan kinyomkodom. Egy tálba teszem, hozzáadom a darált húst, a fűszereket, a tojást, a zúzott fokhagymát és alaposan összedolgozom a kezemmel. Megkóstolom, ha valami hiányzik még belőle, akkor pótolom. Amennyiben kicsit lágynak tűnik, adok hozzá kevés zsemlemorzsát, hogy összeálljon rendesen a massza. Golyókat formázok belőle, majd a tetejüket kicsit lelapítom. Felmelegítem az olajat, és közepes lángon a fasírtok mindkét oldalát szép barnára sütöm.


Mindhárman szeretjük a fasírtot, különösen ezt a változatát. A rozskenyér kicsit kesernyés íze finoman beleillik a hagymás-fokhagymás "képbe". Gyakran kerül feltétként főzelékekre, de krumplipürével, szósszal is szivesen megesszük. Sőt, ha az ebédből marad pár darab, akkor este zsemle közé téve lila hagymával, salátával, majonézzel és kecsappal Bence örömmel megeszi hamburger gyanánt is.


Saláta fűszerkeverék: A Pennyben szoktam venni, elég nagy üvegben található a fűszerpolcon. Fagyasztva szárított benne minden hozzávaló, ami azt jelenti, hogy nem veszített az ízéből, aromájából és színéből sem az eljárás során.
Tartalma:
hagyma, petrezselyem, fokhagyma, újhagyma, édes hagyma, vörös paprika, metélőhagyma

Nem csak a fasírthoz használom, hanem beleteszem sokféle levesbe, salátába, szendvicskrémbe, sőt még ragukba, pörköltökbe is.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta a fasírtod:)

    Nézzél be hozzám, egy játékra szeretnélek meginvitálni. Remélem, részt veszel benne:)

    VálaszTörlés
  2. Fasírt, mi így szeretünk :D No, az a kömény megint feltűnt, el ne felejtsem legközelebbi fasírt készítéskor kipróbálni vele!

    VálaszTörlés