2012. március 9., péntek

Lasagne



Hozzávalók:
Lasagne lapok (én a pennyben vettem, nagyon kiadós egy doboznyi, három ilyen sütőtálra való adag van benne)
50 dkg darált hús
7 dl sűrített paradicsom
morzsolt oreganó
őrölt rozmaring
ételízesítő
őrölt bors
4 gerezd fokhagyma összezúzva
olaj
sajt
Elkészítés:
Kevés olajon megpirítom a darált húst, megszórom az ételízesítővel, rádobom a zúzott fokhagymát, és öntök alá egy picike vizet, hogy megpárolódjon. Közben a paradicsomlevet beízesítem a fűszerekkel. Jó tíz perc után a sűrű paradicsomot ráöntöm a húsra, jól átkeverem, és hagyom még egy tíz percet rotyogni, hogy a hús átvehesse a fűszeres szósz ízeit. Ha készen van, elzárom a gázt.
Egy sütőedény aljába picike olajat kenek szét, és kirakom lasagne lapokkal. Nekem ebbe a tálba három fért el, kettő hosszában, egy pedig keresztben. Soronként váltogattam, melyik rész melyik oldalra kerüljön. Az első sor tészta lapra kanalaztam a szószból, majd újra tészta következett. Addig folytattam a pakolászást, míg tartott a raguból. A lényeg, hogy a záró sor is a húsos szósz legyen, mert a tészta a tetején már nem tudna rendesen átpuhulni. Befedtem sajtlapokkal, és mehetett az előmelegített sütőbe közebes lángon egy fél órára.



Szeretjük a tésztaételeket. Nem csak azért, mert laktatóak, hanem azért is, mert elég változatosan el lehet készíteni őket. Korábban a lasagnenak egy "hamis" változata hódított nálunk, ahol hosszúmetélt tészta került a sorok közé a hagyományos durumlapok helyett. Egyszer majd annak a receptjét is megmutatom, tejfölös-sajtos mártás közt a hosszú tészta szálakkal a csirkemellfalatok isteniek voltak!
De most már mondhatni igazi olaszos ebéd készült, házi paradicsom szószos raguval, saját fűszerezéssel. Bár itt csaltam egy picit, mert én nem külön-külön raktam bele az oregánót és a rozmaringot, hanem a Lidlben kapható üveges pizza fűszerkeveréket használtam hozzá, mert ebben minden olyan növényke benne van, amire a tökéletes ízhatáshoz szükség lehet. Érdemes kipróbálni!
Megsütöttem jó előre a lasagnet, de csak azért, hogy ebédnél könnyebb legyen kiemelni a tálból. Tányérra téve minigrillben vagy mikróban majd megmelegítem az adagokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése