2012. március 3., szombat

Sajtos-fokhagymás kenyér


Hozzávalók:
52 dkg finomliszt
10 dkg reszelt sajt
2 gerezd zúzott fokhagyma
1 ek. cukor
2 tk. só
2 ek. olaj
2 dl tej
1,6 dl víz
2,5 dkg élesztő
Elkészítés:
A lisztet tálba szitáljuk, az élesztőt a meglangyosított tejben kevés cukorral felfuttatjuk. A liszthez hozzáadjuk a többi alkotót, majd a felfutott élesztőt is, és alaposan kidolgozzuk. Letakarva meleg helyen kelesztjük egy órán át. Majd lisztezett deszkán óvatos mozdulatokkal átgyúrjuk, megformázzuk, és az előkészített (én margarinnal kentem-liszteztem) formába beletesszük. Előmelegítjük a sütőt, és a vízzel lekent kenyeret megsütjük benne.



Tegnap a drágám meglepette gy új sütőformával, a recept is régen motoszkált már a fejembe, egy másik kenyérleírás kicsit módosított változataként, így minden adott volt a mai próbasütéshez. Mivel ennek a formának nincs teteje, így a sütőbe miután begyújtottam, egy fém tálkába vizet tettem alulra, hogy egy kis gőz is legyen, ami segít a tésztának a megemelkedésben, sülésben. Amikor a tészta már kapott egy kérget, akkor letakartam egy darab sütőpapírral, hogy ne égjen meg idő előtt a teteje. Aztán egy jó negyed óra után ismét kinyitottam a sütőt, levettem a takarást, átkentem vízzel, és még pár percre visszatoltam az illatozó kenyeret.
Most legalább rájöttem sütés közben, hol éget jobban a sütőm. A két szél kapott erősebb színt, középen világosabb maradt. De ettől még garantáltan el fog fogyni:-) Az egész sütőben töltött idő kb. 45 perc volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése