2012. március 29., csütörtök

Sárga túró


Hozzávalók:
1 liter tej (legfinomabb hozzá a házi tej)
10 db tojás
picike só
cukor(ízlés szerint)
mazsola (ízlés szerint, de el is hagyható)
Elkészítés:
A tejet egy vízzel kiöblített lábosba odateszem főni. Beleteszem a cukrot és a sót is. Míg melegszik, felütöm a tojásokat, kicsit összekeverem, majd ha fő a tej, óvatosan beleöntöm. Kicsire veszem a lángot alatta, és folyamatosan kavargatom. Közben hozzáadom a mazsolát is. Addig hagyom a tűzön, míg túrósan jól össze nem áll. Akkor szűrőbe szedem, és hagyom legalább 2-3 órát, hogy jól lecsöpögjön. Közben szépen felveszi a szűrő alakját, és tálra borítva, lehűtve lehet is szeletelni.



Anyukám soha nem csinált sárga túrót, gyerekkoromban nem is találkoztam ilyesmivel. Először egy riport kapcsán kóstoltam, amit szakácstanulók vizsgáján készítettem. Nagyon ízlett, gondoltam én magam is kipróbálom. Az első adag elkészítése után a férjem megjegyezte, hogy Ő mindig is nagyon szerette sonka mellé ezt a túrót, csak nem szólt, mert azt hitte nem tudom elkészíteni. Aranyos nem?:-)) Azóta elmaradhatatlan alkotója a húsvéti menünek nálunk. Nem mindig teszek bele mazsolát, mert Bence határozottan ellene van, a túrót viszont Ő is szivesen eszi.

4 megjegyzés:

  1. Köszi Kata! Most készítem éppen a játékra az anyagot, Vicuska már meglepett vele, de természetesen téged is megemlítelek:-)

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. http://henimodernkonyhaja.blogspot.com/2012/03/dijat-kaptam-ismet.html
    A díj szöveg jelentése: "Szépség, megihletés (inspiráció)".
    Szabályok:
    1.) Vedd át a díjat!
    2.) Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!
    3.) Tedd ki a díjat a blogodra!
    4.) Add tovább a díjat 4 bloggernek!
    5.) Írj három dolgot magadról!

    HÁROM DOLOG MAGAMRÓL:
    1, ) Nagyon szeretek sütni főzni
    2,) Szeretek virágokkal foglalkozni
    3, ) Kirándulni és fotózni

    Akiknek ezt a díjat tovább adom nagy szeretettel a következő négy blogger
    1,) Heni modern konyhája
    2,) "Csak úgy mint otthon"
    3,)Viki konyhája
    4,) Torták és más finomságok

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen Rita, hogy megtiszteltél ezzel a díjjal. Átvettem, és a szabályoknak megfelelően jártam el:-)

    VálaszTörlés