2012. március 18., vasárnap

Zöldséges malackaraj




Hozzávalók:
1 darab bőrös malac karaj szeletekre vágva
1 nagyobb fej lila hagyma
5-6 fej gomba
3-4 gerezd fokhagyma
4-5 szál zsenge sárgarépa
fokhagymás fűszersó
1 dl sör
Elkészítés:
A hússzeletek mindkét oldalát megszórom a fűszerkeverékkel, és egy tepsibe pakolom. A zöldségeket megtisztítom, megmosom, majd szépen elrendezgetem a hús között, a hús tetején.
Öntök alá kb. egy deci vizet, fóliával szorosan lefedem, és máris mehet a sütőbe. Amikor már egy jó órát sül aránylag kis lángon, akkor leveszem a fóliát, meglocsolom sörrel, és takarás nélkül még visszateszem a sütőbe egy jó 15 percre. Ekkor lehet már kicsit feljebb venni a hőfokot is, hogy a sült kis színt is kapjon.



Jó két hete egy bevásárlás alkalmával vettem ezt a bőrös malac húsz. Rúd parizernél nem vastagabb, igazi zamatos finomság. Először egyben akartam megsütni, de bevallom, elfogyott a sütőzacskóm, alufóliával lefedve pedig féltem, hogy kiszakítaná a takarást. Így a drágám előkapta a bárdot, megélezte, és munkához látott. (gyorsan tisztáztam vele, hogy mindig hűséges felesége voltam, nincs semmi gond közöttünk:-))) Egyforma szeletekre vágta a húst, így már tepsibe pakolva fóliázva is tudom sütni. A zöldségek adbak egy külön jó ízt neki, nem is beszélve az utolsó fázisról, a sörös kezelésről. A köret a Bence által annyira szeretett "habos" krumplipüré lesz.

6 megjegyzés:

  1. Na látod, ebből is kiderül, hogy mi bizony nem tartjuk a böjtöt. A Húsvét nekünk egyenlő egy jó kis kirándulással, piknikezéssel valahol a hegyekben:-)

    VálaszTörlés
  2. Az ilyen tepsis kaját bármilyen hússal szeretem, több hagymát (félbe vagy négybe vágva)és kis füstölt szalonnacsíkokat szoktam még közé rakni.

    VálaszTörlés
  3. Bence nem igazán szereti így a hagymát, azért nem tettem bele többet, szalonna meg éppen nem volt itthon:-)

    VálaszTörlés
  4. Mitől lett lila a karfiolod ? Vagy talán valamiről lemaradtam a zöldséges standon ?

    VálaszTörlés
  5. Bevallom őszintén Viki, nem tudom:-)) Ez egy savanyúság, ecetes lében lett eltéve, és ilyen színt kapott. De az íze finom:-))

    VálaszTörlés