2012. május 17., csütörtök

Bagett

Hozzávalók:
40  dkg liszt
2,5 dkg élesztő
1 ek. cukor
1 ek. olaj
2,5 dl tej
0,5 dl langyos víz
2 tk. só
Elkészítés:
A hozzávalókból kelt tésztát készítünk a szokásos módon. Ha van kenyérsütőnk, az lényegesen megkönnyíti a dolgunkat, hiszen csak be kell pakolni szép sorban mindent, és dagasztás-kelesztés programon a gép elvégzi a dolgok nehezét. Ha túl lágynak találnánk a tésztát, lehet még hozzádolgozni 5 dekányi lisztet. Utána lisztezett deszkán finoman átgyúrjuk a tésztát, kinyújtjuk, és négyzetekre vágjuk. Attól függ mekkorákra, hogy milyen nagyságú bagetteket akarunk készíteni. Ebből az adagból a hivatalos leírás szerint nyolc darab jön ki. A négyzetek két szélét behajtjuk, aztán felcsavarjuk mint a bejglit és sütőlapra tesszük. Pihentetjük fél órát, aztán megkenjük a tetejüket tojásfehérjével, és előmelegített sütőben közepes lángon a kívánt színűre sütjük.


Bevallom őszintén, nem tudom igazán, kitől "örököltem" meg ezt a receptet, ezért már most elnézést kérek! a receptfüzetembe kiírtam pár hete, hónapja, de azt nem jegyeztem meg, ki az, aki előttem sütötte és közzé tette a leírást.
Ma délelőtt végre én is hozzáláttam a valóra váltáshoz. Könnyű tésztájú nagyon finom bagettek lettek belőle. Öröm lesz belőlük holnap tízóraira szendvicset készíteni:-)

3 megjegyzés: