2012. július 10., kedd

.......

Ezerrel tombol a nyár. Irtó meleg van, nem is tudom, meddig lehet még ezt elviselni. Főleg a mai reggel volt kellemetlen, amikor a házfelújító munkások elkezdték csiszolni a falakat, szállt a por, és be kellett zárni ajtót, ablakot. A ventilátor kavar ezerrel, de a konyhában nem nagyon lehet enyhíteni a meleget, ha főz az ember. Márpedig enni kell, tehát olykor nem csak a gázégőket kell begyújtani, hanem a sütőt is. Ma például pásztortarhonyát ebédeltünk és kovászos uborkát. Nagyon szeretem így az uborkát, délután veszek is egy újabb adagot, hogy beüvegezzem, hétvégére be is érik szépen.
Tegnap nagy öröm ért. Szlovákiában lakó barátnőmtől csomagom érkezett, amibe Tupperware-s dolgok voltak. Kaptam egy desszertgyűrűt, egy szuper kis hagymaaprítót és egy jégkrémkészítőt. Elsőként a hagymaaprítót próbáltuk ki, úgyis éppen  pörköltöt főztem a mai ebédhez. Aztán este sort kerítettünk a jégkrémgyártásra is. A receptek közt megtalálható meggyfagyit töltögettük bele a kis formákba. Bence már el is nyalogatott egyet belőle, jó kis frissítő. Majd szétnézek, hogy igazi krémes változatokat hogyan tudok csinálni. Lassan már neki kellene állni a savanyúságok eltevésének is. A csalamádé és az uborka nagy sláger nálunk, bár az is igaz, hogy minden hozzávalót na piacon kell beszereznünk. De talán még így is megéri, hiszen legalább a saját savanyúságainkat esszük.


 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése