2012. augusztus 13., hétfő

Csirkemáj diós-szezámos bundában

 Hozzávalók:
6-8 db szép csirkemáj
2 db tojás
5 dkg szezámmag
5 dkg durvára darált dió
liszt
zsemlemorzsa

őrölt bors
+ olaja  sütéshez
A csirkemájakat leöblítem, majd papírtörlővel leitatom róla a nedvességet. A tojásba szórok egy kevés sót és őrölt borsot, majd habosra verem egy villával. A szezámmagot és a diót a zsemlemorzsához keverem, és ezután már a szokásos módon panírozom a májszeleteket. Forró olajba téve pár
 perc alatt mindkét oldalukat aranybarnára sütöm.
Ha panírozás közben a májat két-három helyen megszúrkáljuk a villával, akkor nem fog "köpködni"sütés közben.


Kivettem egy adag mája a fagyasztóból a levesbetét miatt, ám kicsit soknak bizonyult. Vissza fagyasztani pedig ugye nem szabad(!)így ki kellett találnom, mi legyen a pár szeletkével. A konyhaszekrényben kutakodva akadtam egy zacskónyi szezámmagra, s ez adta az ötletet, hogy a valami kis újdonsággal feldobjam a rántott csirkemájat. Hozzá egy kis dióbél, és máris
nagyszerű ebéd kerekedett belőle a krumplipüré mellé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése