2013. január 5., szombat

Káposztás tészta

Hozzávalók:
1 fej kemény káposzta
25 dkg nagy fodros tészta
 olaj

őrölt bors
picike cukor
Elkészítés:
A káposzta külső leveleit leszedem, a fejet pedig megmosom, letörölgetem. Ketté vágom, kiszedem a torzsáját, és adagonként a késes aprítóba teszem. (Ha nincs, akkor simán le lehet reszelni.) Besózom és kicsit állni hagyom. Közben a tésztát a szokásos módon enyhén sós-olajos vízben kifőzöm, majd leszűrve letakarom, hogy ne hűljön nagyon ki. Egy lábosba 2-3 ek. olajat melegítek, és kicsit kicsavarva ráteszem a káposztát. Megszórom  őrölt borssal, egy kevés cukorral, önntök rá egy kis vizet, és fedő alatt megpárolom. Ha a káposzta megpuhult, akkor leveszem a fedőt róla, és kicsit lepirítom. Akkor jó, ha már nincs alatta nedvesség, és a káposzta szép aranybarna színű. Ekkor beleforgatom a főttésztát, és  lehet is tálalni. A tányérján ki ki ízlése szerint megszórhatja még őrölt borssal, vagy esetleg kristálycukorral.



Régen készítettem, pedig nagy kedvenc nálunk a káposztás tészta. A zöldségesnél tegnap szép kerek fejek voltak, amolyan igazi reszelni valók, így hamar eldőlt, mi legyen a mai ebéd. Nem tudom, hogy tényleg olyan jól sikerült-e, vagy csak ki voltunk már rá éhezve, de mindhárman repetáztunk belőle :-) Bár mmi mindig borssal esszük, hallottam már olyat az ismerősök körében, hogy van aki kristálycukorral jól megszórva szereti. Na persze ízlések és pofonok :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése