2013. január 13., vasárnap

Mézes-fokhagymás csirke

Hozzávalók:
4 db csirkecomb
Páchoz:
5 gerezd fokhagyma
2 nagy ek. méz
1/2 dl szójaszósz
1/2 dl fehérbor
1/2 citrom leve és reszelt héja

őrölt bors
zöldfűszerek
Elkészítés: A pác hozzávalóit egy tálba összekeverjük, majd beleforgatjuk a megmosott, és
forgónál kettévágott combokat. Lefedjük fóliával, és egy éjszakára a hűtőbe tesszük. Másnap nincs is egyéb dolgunk, mint a húsokat átpakolni egy sütőtálba, és a pácléből annyit alátenni, amennyiben kényelmesen megpárolódik. Előmelegített sütőben kb. 50 percig sütjük lefedve, majd takarás nélkül megpirítjuk. Ez idő alatt a mézes pác szépen meg karamellizálódik, bevonja a combokat.
Krumplipürével az igazi.



Szeretek kísérletezni az ízekkel, ezt gondolom már észrevettétek. A csirke gyakori vendég az asztalunkon, így igyekszem arra törekedni, hogy változatosan készítsem el. Nem ragaszkodom mereven egy-egy recepthez, általában azzal ízesítek, amit találok itthon. Persze ehhez hozzátartozik az is, hogy  a havi bevásárlások alkalmával egy-két olyan dolog is a kosárba kerül, amiről akkor még nem tudom, mibe köt majd ki :-) Így tett most jó szolgálatot a szójaszósz és a fehérbor is, amit egyébként senki nem fog meginni, ezért az elkövetkezendő pár napban igyekezni fogok, hogy felhasználjam újabb ételekhez.

2 megjegyzés:

  1. Ismerős helyzet, a szójaszósz nálam alap, de a fehérbor nálam is csak az ételek kedvéért kerül a kosárba.

    VálaszTörlés
  2. Igen tudom:-) Emlékezz csak vissza, szilveszterkor hatan nem ittunk meg 2 dl pezsgőt :-)))Már agyalok a hasznosítás módján:-)

    VálaszTörlés