2013. április 20., szombat

Citromos álom

Hozzávalók:
5 dl tejszín
5 dl tejföl
12 ek. cukor
25 dkg babapiskóta
3 db lime (citrom is jó hozzá, abból elég kettő)
Elkészítés:
A behűtött tejszínt kemény habbá verjük, a tejfölt pedig kikavarjuk a cukorral, a reszelt lime héjakkal, és a gyümölcs levével. A tejfölös krémet óvatosan a tejszínbe forgatjuk. Egy kapcsos tortaforma alját kirakjuk babapiskótával, majd a krém felét elosztjuk rajta. Jöhet a maradék babapiskóta, majd a maradék krémmel befedjük. szépen elsimítjuk a tetejét, és egy fél napra hűtőbe tesszük. Tálalás előtt levesszük a tortakarimát róla, és ízlés szerint díszítjük.



Délután vendégeket várunk, nekik szeretnék kedveskedni ezzel az isteni édességgel. A receptért hála az "Andi konyhájának". Annyit módosítottam rajta, hogy én citrom helyett a limet választottam, valahogy szebb színt ad az édességnek. Még húsvétról maradt festett kókuszreszelék, így most azt is bevetettem a díszítéshez. Ez az adag az én 24 cm-es átmérőjű formámba sok volt, még három szilikonos muffin formát is megtöltöttem, amit azóta már be is kanalaztunk :-)
Megmutatom eperrel és mentalevéllel díszítve is....

2 megjegyzés:

  1. Ez nagyon mutatós, és nagyon finom lehet!

    VálaszTörlés
  2. Gyorsan elkészíthető, finom édesség. Egy jó tanács. ne cukrászhabot használjatok hozzá, hanem sima tejszínt, mert a cukrászhab nagyon kemény állagú lesz, nem puhul át benne rendesen a babapiskóta.

    VálaszTörlés