2013. június 27., csütörtök

Házi vaj

Hozzávalók:
2 liter házi tej
Elkészítés:
A tejet egy éjszakán át pihentettem lábosba öntve. Ez idő alatt szépen egyenletes réteget képezett a tetején a tejszín. Reggel egy evőkanállal leszedtem a róla óvatosan, úgy, hogy lehetőleg csak a tejszín jöjjön, tej nem kell bele. Egy befőttes üvegbe öntöttem, jól rácsavartam a tetejét és 6-7 percen át folyamatosan rázogattam. Mindaddig, míg egy kis gombócba össze nem állt benne a vaj. Szűrőbe öntöttem, és hagytam, hogy a vaj alaposan lecsöpögjön. Egy jó evőkanálnyi lett ebből a mennyiségből.




Tudom, ez nem nagyüzemi vajgyártás, gy az eredmény is csekély, de nekem mindenképpen látnom kellett, hogy így tényleg tudok vajat gyártani :-) A két liter házi tejről 1,25 dl tejszín jött le, annak az eredménye ez az evőkanálnyi vaj, ami azért frissen sült kiflire kenve házi lekvárral biztosan megállja majd a helyét. Lehet ízesíteni is pici sóval, vagy akár apróra vágott zöldfűszerekkel is. A lecsöpögött írót pedig vagy megisszuk, vagy fel lehet használni kenyér, kifli, zsemle sütésekor.

3 megjegyzés:

  1. Remek köszönöm szépen a leírást, én is meg fogom csinálni, jó tudni, hogy 2 literrel érdemes kezdeni, ezért is volt hasznos, hogy el tudtam olvasni a Te kísérletedet köszönöm szépen.
    Maradok 10-telettel NEDUDDGI

    VálaszTörlés
  2. Régen-régen Anyukám is készített vajat. Arra emlékszem, hogy sokat kavargatta, s sokkal finomabb volt, mint a bolti. Nemrég egy ismerőstől hallottam, hogy ő késes aprítóba teszi a tejszínt, úgy készíti. Még nem próbáltam, de azóta ott motoszkál a fejemben. Most, hogy látom Nálad, mégiscsak próbálkozni fogok!

    VálaszTörlés
  3. Próbáljátok ki bátra, szerintem a világ legegyszerűbb dolga. Én ma vettem három liter házi tejet, már lábosban pihen a hűtőben. Reggel madártejet főzök belőle, de előbb leszedem a tejszínt egy újabb adag vajnak :-)

    VálaszTörlés