2013. június 20., csütörtök

Meggylekvár

Hozzávalkó:
1,5 kg meggy
25 dkg cukor
1 csomag 3:1 zselésítő (én Haas-t használtam)
1 tk. őrölt fahéj
Elkészítés:
A meggyet alaposan megmostam és kimagoztam. Utána lemértem, és kézzel jól összenyomkodtam. Beletettem a kenyérsütő üstjébe, hozzáadtam a cukrot, a zselésítőt és a fahéjat. Beindítottam a 9-es JAM programot, ami 1 óra 20 perc alatt lekvárt varázsol a gyümölcsből. Közben volt időm kimosni a kis üvegeket. Ehhez a mennyiséghez öt kis lekváros üvegre volt szükség, bár az egyik csak félig telt meg, de majd az jó lesz az esti vajaskenyérhez.



Sokszor agyaltam már azon, hogy ki kellene próbálni a kenyérsütőnek ezt a funkcióját is, de bevallom, eddig nem nagyon mertem belevágni. Aztán ma délben úgy gondoltam, ha már leszedtünk a kertben 15 kiló meggyet, egy kísérletet megér a dolog. És nem csalódtam. Bár talán több is beleférne az üstbe, én úgy voltam vele, hogy annyival kísérletezek, amennyi gyümölcsöt és cukrot a zselésítő por tasakján ajánlanak. aki krémesebben szereti, az a meggyet magozás után botmixerrel pürésítheti, én beértem azzal is, hogy kézzel jól összenyomkodtam a szemeket. Szeretem, ha van mire harapni evés közben. Most míg ezeket a sorokat írom, már a második eresztés piheg a kenyérsütőben. Azt hiszem lesz még harmadik is, talán egy kis erkélyládából szedett mentával, és némi étcsokival megspékelve :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése