2013. június 22., szombat

Véget ért a tanév...

Ez a tanév is véget ért! Olyan hihetetlen, hogy már a hatodik osztályt fejezte be Bence. Nem is olyan régen még kézen fogva, szorongva álltunk az első évnyitón,  s mi a párommal csak remélni tudtuk, hogy addig elég félszeg kisfiúnk könnyen veszi az akadályokat. Azt azonban akkor még álmodni sem mertük volna, hogy az idén már a hatodik kitűnő bizonyítvánnyal örvendeztet meg minket. Persze a kamaszkor őt sem kíméli, úgy testileg, mint lelkileg néha vannak nehéz pillanatok. De ezzel jár a felnőtté válás. Alakul a test, alakul, csiszolódik a lélek. Elnézve a korábbi fényképeket, el sem hiszem, hogy az a gömbölyű arcú kis fickó, aki teli szájjal mosolyog, ugyanez a fiatalember, aki most már egyedül próbálkozik a nyakkendőkötéssel, akit komolyan foglalkoztatnak a világ dolgai. Azért persze szerencsére mindemellett megmaradt gyereknek is. Egy egészséges lelkű kamasz, aki hol rollerrel, hol biciklivel rója megszámlálhatatlanul a kilométereket, aki délutánonként hozzám bújik és megkérdezi, van-e valami finom :-)
Pár hét, és először csomagoljuk be úgy az utazótáskát, hogy mi nem megyünk vele. A Balatonhoz utazik iskolatársakkal, barátokkal. Ez is egy mérföldkő lesz azon a bizonyos úton, amin már ideje elindulnia. Köszönjük a szép teljesítményt, és vidám, gondtalan nyarat kívánunk neked kisfiam!

4 megjegyzés:

  1. Gratulálok a szép bizihez és a "kisfiadhoz" is!Valóban komoly fiatalember.. :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépen köszönjük!

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok a fiadhoz!!!! Szerintem is nagy dolog és nagy boldogság egy ilyen csodálatos gyermek!:))

    VálaszTörlés
  4. Köszönjük! Most nézem a képet, mennyit változott nyár eleje óta :-)

    VálaszTörlés