2013. június 25., kedd

Virslis bagett

Hozzávalók:
30 dkg finomliszt
2 ek. tejföl
1 ek. olvasztott margarin
2 dl tej
1,5 dkg élesztő
1 kk. só
1 kk. cukor
6 db virsli
20 dkg reszelt sajt
mustár
Elkészítés:
A kenyérsütő üstjébe belepakoltam a hozzávalókat, úgy, hogy alulra a folyadékok kerültek, majd rámértem a lisztet, cukrot, sót és élesztőt. 8-as dagasztó programra kapcsoltam, de most nem hagytam, hogy végig menjen. Amikor egy fél óra múlva befejezte a dagasztást, a tésztát kitettem egy liszttel megszórt tálba, letakartam tiszta konyharuhával és hagytam, hogy szépen megkeljen. Míg a gép dolgozott, lehúztam a virslik borítását, megreszeltem a sajtot. A megkelt tésztát lemértem, ez az adag nekem 60 dkg lett. Lisztezett munkafelületen finoman átgyúrtam, majd igazságosan (na jó a konyhamárleg segítségével :-)) hat egyenlő golyóra osztottam. A golyókat négyzet alakúra nyújtottam. Akkorára, hogy a virsli ráférjen úgy, hogy a két végénél kicsit be tudjam hajtani a tésztát. Mielőtt azonban a virslit ráfektetten, egy kis mustárral megkentem a felületet. Most jöhettek a virslik. Behajtottam, feltekertem és a tepsibe tettem úgy, hogy a hajtás kerüljön alulra. Egy villával három helyen megszúrtam mindegyiket, hogy a virsli lehetőleg ne nyomja szét őket, a gőz ki tudjon jönni. Megspricceltem egy kevés vizzel a hat bagettet és alaposan megszórtam reszelt sajttal. Begyújtottam a sütőt, s míg bemelegedett, hagytam egy negyedórát pihenni, újra kelni a tésztát. Kb. 20-25 percet töltöttek a sütőben.



Nagyon nagy köszönet az ötletet adó eredeti receptért Aleda konyhájának!
Nem könnyű dolog ám minden nap többször jóllakatni két jó étvágyú pasit! :-) Éppen ezért jelentett nagy örömet Anikó receptje. Mivel nálunk csak a fiúk esznek ilyesmit, megfeleztem az adagokat, mert nekik ennyi bőségesen elég lesz vacsorára. Holnap úgyis valami új következik :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése