2013. július 3., szerda

"Kicsi kínai" csirkés tészta

 Hozzávalók:
30 dkg csirkecomb filé (lehet más hús is)
2 ek. szójaszósz
2 gerezd zúzott fokhagyma
2 ek. olaj
20 dkg brokkoli rózsa
2 db paradicsom
2 cs. (kb. 18 dkg)Kínai egytálétel tésztája (tudjátok, az a kis olcsó leves vagy mi a szösz)
4 dl zöldségleves (lehet kockából is)
1 ek. szezámmag
kínai fűszerkeverék (nálam ez curryből, fűszerpaprikából, őrölt szines borsból, kevés
chili pehelyből, őrölt gyömbérből és sóból áll, a chiliből kevesebb van benne, a többiből 1-1 tk-nyit keverek össze)
Elkészítés:
A húst felkockázzuk és tálba tesszük.  Meglocsoljuk a szójaszósszal, az olajjal, rátesszük a zúzott fokhagymát, és hagyjuk állni egy jó órát. Közben a brokkolit lobogó sós vízbe dobjuk, de csak pár pillanatra, hogy éppen elveszítse keménységét, de a szine megmaradjon. Félretesszük. a paradicsomot felkockázzuk. A tésztákat egy tálba téve kicsit megtörjük. Ha nincs levesmaradékunk, akkor kockából elkészítjük az alapot. A wokot vagy
serpenyőt feltesszük melegedni. Ha már jó forró, akkor beletesszük a pácolt húst, a levével együtt. Nem kell külön olaj hozzá. Folyamatosan kavargatva megpirítjuk, majd, ha már úgy érezzük majdnem készen van, hozzátesszük a brokkoli rózsákat is. Átforgatjuk, megszórjuk fűszerkeverékkel és felöntjük a négy deci levesalappal. Hagyjuk, hogy összeforrjon. Ekkor érdemes megkóstolni, és ha nem elég fűszeres, akkor pótolni még lehet a fűszereket. Beletesszük a kicsit összetördelt tésztát, és kis lángon addig főzzük, míg a tészta megpuhul, és felveszi mind a folyadékot.
Ekkor rászórjuk a darabokra vágott paradicsomot és a szezámmagot. Lehet tálalni.



Bevallom, az ötletet a Knorr pirított csirkealapja adta. Azonban olyan drága, hogy úgy gondoltam, ha hús és zöldség úgyis kell külön hozzá, miért ne próbálnám meg a saját verzióm szerint elkészíteni. Ma ezt ebédeltünk Bencével. melegen nem igazán ízlett neki, később viszont amikor már kicsit kihűlt, odáig volt a csirkehúsos brokkolis egytálételért.

2 megjegyzés:

  1. Szia Eszter! Köszönöm a megtiszteltetést! Máris beillesztem a blogba! szép napot neked, örülök, hogy nálam jártál!

    VálaszTörlés