2013. november 25., hétfő

Csicsóka pogácsa

Hozzávalók:
15 dkg csicsóka (megfőzve, hámozva)
50 dkg finomliszt
2,5 dkg élesztő
10 dkg zsír
2 ek. tejföl
1 csapott ek. só
2 ek. apróra vagdalt lilahagyma
1 ek. apróra vagdalt bacon
1 db tojás
Elkészítés:
A munka a csicsóka megtisztításával indul, ami lássuk be, nem mindig kis feladat. Körömkefével, amit csak a konyhában használunk, alaposan megsikáljuk folyó víz alatt a csicsókákat, majd megfőzzük. Ha már puha, hideg vizet öntünk rá, s pár perc múlva megtisztítjuk. Míg főnek a gumók, addig egy tálba szitáljuk a lisztet, és elmorzsoljuk a hideg zsírral. Mehet bele a tojás, a só, az elmorzsolt élesztő, majd végül az áttört csicsóka. Én most cselesen a fokhagymanyomóval pépesítettem, ez a mennyiség 2 perc alatt azzal is meg volt :-) A hagymát és a bacont nagyon apróra vagdaljuk. Egy serpenyőben kisütjük üvegesre a szalonnát, ennek a fajtának nem lesz sok zsírja, de nekünk most nincs is arra szükségünk. Hozzádobjuk a hagymát is, és megpirítjuk. Ha készen van, mehet a tészta hozzávalóihoz. Vigyázzunk, mert meleg lesz! Óvatosan dolgozzuk össze, takarjuk le, majd hagyjuk pihenni egy 45-50 percet. Ezután lisztezett munkafelületen gyúrjuk át a tésztát, majd nyújtsuk ujjnyi vastagra. Vagdossuk be, és kis szaggatóval "varázsoljunk" pogácsákat belőle. Sütőpapíros tepsire sorakoztatva hagyjuk pihenni 15 percet, az alatt bemelegszik a sütő is. Tegyük be a meleg sütőbe, ott kb. 15-20 perc alatt szép pirosra sül. (ez persze tűzhely függő!)



Igen, már megint egy csicsóka recept! :-) De mit tegyek, nem hagyhatom tönkremenni a csodás gumókat. Már két napja kattogott a fejemben a pogácsa gondolata. Találtam egy kis bacont a hűtőben, lilahagymánk pedig mindig van a konyhai kosárban. A pogácsa recept alapgondolata Limarától származik, bár alaposan átvariáltam, talán még Marcsi sem ismerne rá :-) De a tisztesség úgy kívánja, hogy megemlítsem, az Ő receptjét nézegetve állt bennem össze teljesen a kép.
A fiúk már tesztelik, azt hiszem átmegy a vizsgán....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése