2014. január 5., vasárnap

Lenmagos kenyér

 Hozzávalók:
45 dkg finomliszt
5 dkg őrölt lenmag
3 dkg élesztő
0,5 dl étolaj
2,5 dl kézmeleg víz
2 tk cukor
2 tk só
Elkészítés:
Az elkészítés első pár percét mint mindig, én most is a kenyérsütőre bíztam. Belekanalaztam az olajat, ráöntöttem a vizet. Belemértem a lisztet, a lenmagot, egyik sarokba a sót, másikba  a cukrot tettem, majd középre belemorzsoltam az élesztőt. És indulhatott is a nyolcas program, ami nálam a dagasztás-kelesztés. Nem hagytam végigfutni a programot, amikor már csendes üzemmódba tette magát a kenyérsütő, tehát befejezte a dagasztást, akkor kikapcsoltam, kiemeltem a tésztát, kicsit gömbölyítettem rajta, majd egy tálba téve letakartam, és hagytam, hogy a kellemesen meleg étkezőben pihenjen, keljen egy órát. Ezután finoman átgyúrtam, hosszúkásra formáztam, mint a sütőedényem, majd már a formában megspricceltem vízzel, megszórtam lenmaggal, és míg a sütő jó bemelegedett, hagytam pihenni ismét húsz percet. amikor betoltam a rácsra, egy adag vizet löttyintettem  sütőm aljában lévő cserépre, így gőz keletkezett, ami kifejezetten jót tesz a kenyérnek sütés közben. Közepesnél kicsit alacsonyabb hőfokon sütöttem egy fél órát. De ez mindenkinél sütő függő, ki kell tapasztalni a dolgokat. Miután kivettem, kiborítottam a formából, megkopogtattam az alját. a kongó hang azt jelzi, átsült rendesen a kenyér. Rácsra tettem hűlni, de előtte még forrón ismét megspricceltem egy kis vízzel, és letakartam egy konyharuhával. Két nap múlva is friss, finom kenyér maradt.


Nem sütök túl gyakran kenyeret, de néha úgy hozza a szükség, hogy elkészítsek egy-egy adagot. Szombat este ez a verzió született, ami ma, hétfőn reggel is puhán fogadta magához a frissen kevert tojáskrémet.

1 megjegyzés:

  1. Timi ! Nagyon szép lett. Én is szoktam lenmagpelyhes kenyeret sütni, sőt mi több még nyanya (öregtészta) nélkül is :) Gratulálok.

    VálaszTörlés