2014. január 13., hétfő

Rakott krumpli újra álmodva

Hozzávalók:
1 kg krumpli
60 dkg csirkecomb filé
3 dl tejföl
2 dl joghurt
1 db tojás
5 ek. oliva olaj
ízlés szerint Toszkán fűszerkeverék (egyenlő arányban morzsolt zsálya, bazsalikom, oregánó, rozmaring)
2 gerezd fokhagyma
10 dkg reszelt füstölt trappista
1 csipet őrölt kömény
1 kk. őrölt bors
ételízesítő vagy só ízlés szerint
A főzés igazándiból még előző este elkezdődik azzal, hogy a csíkokra vágott húst bepácoljuk. Ehhez egy tálba belekanalazzuk az olajat, megszórjuk a fűszerekkel, belereszeljük a fokhagymagerezdeket. A húst jól átforgatjuk rajta, majd lefedve betesszük a hűtőbe. Másnap sós vízben megfőzzük héjában a krumplit, ha kihűl kicsit, akkor megtisztítjuk. A tejfölt a joghurttal kikeverjük, megszórjuk sóval vagy ételízesítővel, őrölt borssal és egy csipet őrölt köménnyel.
A húst az alatta lévő fűszeres olajjal együtt forró wokba (vagy serpenyőbe) tesszük, és kicsit elősütjük. Nem kell neki sok idő, hamar elkészül. Az sem szükséges, hogy ropogósra süssük, hiszen úgyis puhul még a sütőben. Egy sütőtál alját vékonyan kikenjük olajjal, és belekarikázzuk a krumpli felét. Alaposan meglocsoljuk a mártás felével, majd rákanalazzuk szafttal együtt a húsfalatokat. Befedjük a maradék krumplival, majd rákanalazzuk a mártást is. Reszelt sajt zárja a sort, és irány a sütő. Fél óra alatt szépen összesülnek az ízek.
Már szombat délelőtt azon gondolkodtam, hogyan házasíthatnám a krumplit és a húst anélkül, hogy az unalmas sült csirke krumplipüré páros legyen a végeredmény. Ez az egytálétel született belőle, ami nem túl bonyolult, nekünk mégis ízlett nagyon. a drágám még egy doboznyit el is vitt belőle magával az éjszakás műszakra :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése