2014. január 16., csütörtök

Szilvás gombóc és nudli

Hozzávalók:
1 kg héjában főtt krumpli
30 dkg finomliszt (kezdetnek ennyi)
1 csipet só
1 db tojás
1 púpos ek. kanál búzadara
Tölteléknek:
felezett szilva (lehet befőtt is jól lecsepegtetve)
zsemlemorzsa
porcukor
őrölt fahéj
Elkészítés:
A héjában főtt krumplit hagyjuk hűlni, majd
megtisztítjuk és átnyomjuk krumplinyomón, vagy lereszeljük, ahogy most én tettem. Egy tálba téve hozzámérjük a lisztet, beleütjük a tojást, megszórjuk egy nagy csipet sóval, és a búzadarát is beletesszük. Tésztát gyúrunk a hozzávalókból. Ha a krumpli kívánja, tegyünk még hozzá lisztet, de arra ügyeljünk, hogy ne legyen csirizes. Ha már szép rugalmas a tészta, akkor kb. fél centi vastagra nyújtjuk lisztezett felületen, majd akkora négyzetekre vágjuk, hogy egy-egy fél szilvát bele tudjunk csomagolni. Gombócokat formázunk belőle, majd forrásban lévő enyhén sós vízben kifőzzük. Amikor a gombócok feljönnek a víz tetejére, hagyjuk még 1-2 percig, majd kiszedjük. Időközben szép aranybarnára pirítjuk a zsemlemorzsát, és alaposan megforgatjuk benne a gombócokat. Van aki olajon pirítja a zsemlemorzsát, én szárazon, zsiradék nélkül szoktam. Nem kell feltétlenül az egész tésztából gombócot csinálni. Nálunk nagy sikere van a nudlinak is. Elkészítése pofon egyszerű. A tésztát ujjnyi rúddá sodrom, majd kb. 3 cm-es darabokat csípkedek belőle. Kifőzni ugyanúgy kell, mint a gombócot. Ezt is pirított zsemlemorzsába forgatjuk, és mindkettőt fahéjas porcukorral megszórva kínáljuk.



Ma amolyan krumplis nap volt nálunk, A tejfölös-kolbászos krumplilevest megrendelték a fiúk, nekem már csak azt kellett kitalálnom, mi legyen a második fogás. Húst nem akartam, tésztaféle volt már a héten. Így a gombóc mellett döntöttem. Kettő marad a szilvabefőttel töltött gombócokból, és egy fél maréknyi a nudliból. Vacsoraidőben biztosan lesz jelentkező, aki elfogyasztja majd :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése