2014. május 16., péntek

Rakott brokkoli

Hozzávalók:
60 dkg brokkoli rózsa (én fagyasztottat vettem)
30 dkg darálthús
10 dkg rizs
1 nagy pohár tejföl
1 fej hagyma
1 ek. pirospaprika
1 kk. őrölt bors
ételízesítő
olaj

1 ek. zsemlemorzsa
Elkészítés:
A brokkoli rózsákat mikróban pár perc alatt megpároltam. (Természetesen lábosban párolva is tökéletes lesz.) Kevés olajon megfuttatom a rizst, majd ha már kifehéredtek a szemek, akkor felöntöm kétszeres mennyiségű forró vízzel, megszórom kevés ételízesítővel, és takarék lángon, lefedve megpárolom. A hagymát apróra kockázom, olajon megpirítom. Ráteszem a darált húst, fehéredésig kavargatom, majd megszórom pirospaprikával, és egy kevés vizet öntök rá. Só, őrölt bors, és ezt is megpárolom, majd amikor már puha  a hús (darált húsnak nem kell túl sok idő) akkor zsírjára sütöm. Még melegen belekeverem a tejföl felét, szeretem, ha jó szaftos a rakottam. Egy jénai tálat kikenek pici olajjal, majd beleteszem a brokkoli felét. Erre jön a párolt rizs, majd a darált hús a szafttal együtt. Befedem a maradék brokkolival. A tejföl másik felébe belekeverek egy kis ételízesítőt és őrölt borsot, ezt kenem a rakott tetejére, majd megszórom zsemlemorzsával, és sütőbe teszem. Közepes lángnál addig sütöm, míg a teteje megkapja egy kicsit.




Szerencsésnek mondhatom magamat, hiszen a zöldségek iránti rajongásomban a fiúk is osztoznak. Talán a tök az főzelék formájában, ami nem arat osztatlan sikert, de rakva, rántva már azt is megeszik. A nagy kedvenc azonban egy ideje a brokkoli. Levesbe, ragukba, sőt még pizzára is kerül gyakran belőle. Most egy rakott verziót próbáltam ki, ami ugyanúgy készült nálam, mint a karfiolos változata. Megkockáztatom, hogy jobban ízlett a családnak. A maradékért szinte közelharc folyt Ricsi és Bence között :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése