2014. május 3., szombat

Töltött gombafejek

 Hozzávalók:
5 nagy fej tölteni való gomba (40 dkg-os csomag)
10-15 dkg túró
1 szelet füstölt tarja
1 db tojás sárgája
csipet őrölt bors
só ízlés szerint
2 tk. apróra vágott metélőhagyma
5 szelet lapka sajt
Elkészítés:
A gombákat alaposan megmossuk, és a tönköket kiszedjük. Ezekre most nem lesz szükség, de egy jó kis húslevesbe még később bedobhatjuk őket, ha
 betesszük a fagyasztóba. A túrót kikeverjük az apróra vágott füstölt fússal, a tojás sárgájával és a metélőhagymával. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd megtöltjük vele a gombafejeket. Mindegyikre terítünk egy sajtszeletet, és egy olajjal vékonyan kikent sütőtálba ültetjük őket. Sütőbe toljuk, kis lángon kb. fél óra alatt szépen megpárolódik a gomba, megsül a töltelék, és ráolvad a sajtszelet.

Szeretem a gombát, elég sok féle módon elkészítettem már. Ám ma valami újat szerettem volna a barátnőmnek készíteni. Ezért kitaláltam ezt a túrós tölteléket, ami nagyon jó ötletnek bizonyult.


 Máskor is fogom így tölteni, s ha a keresztlányom, -aki nem eszik húst-erre jár, akkor egyszerűen az Ő adagjából kihagyom a füstölt húst, és máris fogyaszthatja .

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése