2014. július 9., szerda

Fahéjas rózsabarack

Hozzávalók: (egy adaghoz)
5 kg rózsabarack
60 dkg cukor
1 tk őrölt fahéj
1 cs. befőtt tartósító (én a Haas termékét használom)
Elkészítés:
A barackokat megmossuk, kimagvaljuk. Egy nagyobb lábosba belemérünk 1,9 liter vizet, beleszórjuk a cukrot és a fahéjat, s hagyjuk, hogy alaposan összefőjön, teljesen felolvadjon benne a cukor. Közben az alaposan kimosott, száraz üvegeket felsorakoztatjuk a tűzhely mellett, hogy kéznél legyenek. Amikor már jó a szirup, akkor üvegnyi adagokban beletesszük a barackot. Nem kell főzni, csak átforgatjuk a cukros-fűszeres lében, és jól lecsepegtetve már mehetnek is az üvegekbe. Ha elfogyott a gyümölcs, akkor a tartósítót a lébe szórjuk, újra forraljuk, majd ügyesen az üvegekbe merjük. Ahány ház, annyi szokás, és én maradok is annál amit annak idején az anyukámtól láttam, vagyis az üvegekre befőttfóliát teszek, és csak aztán jöhet a tető. Fejre állítom a befőtteket öt percre, aztán mehetnek a száraz dunsztba, majd ha teljesen kihűltek, a spájz polcaira.





Sokan azt gondolják, hogy a befőzés valami őrdöngős dolog. Hála azonban a mai modern tartósítóknak, már könnyen megy a dolog. Persze van aki ódzkodik ezektől a tasakos poroktól, s akad aki egyenesen el is ítéli azokat, akik alkalmazzák. Na de mindenki maga dönt, hogyan teszi el a télére szánt finomságokat. Én ezzel a módszerrel, s még soha semmi nem romlott meg, mindig jó ízű befőtt, savanyúság került elő az üvegeimből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése