2014. október 16., csütörtök

Baconos karfiol

Hozzávalók:
1 fej karfiol (kb. 1 kg)
10 dkg apróra vágott bacon
1 db tojás
3 dl tejföl
ételízesítő
őrölt fehér bors

pici olaj
Elkészítés:
A karfiolt rózsáira szedve megmossuk, majd sós vízben megfőzzük. Leszűrve kicsit hűlni hagyjuk. Közben elkészítjük a mártást. Egy tálkába kanalazzuk a tejfölt, hozzá ütjük a tojást, megszórjuk ízlés szerint őrölt borssal és ételízesítővel, és beleszórjuk a kockázott szalonnát is.  Jól kikavarjuk. Egy megfelelő méretű sütőtálat vékonyan kikenünk olajjal, és elrendezzük benne a karfiolrózsákat. Alaposan meglocsoljuk a mártással, hogy befedjen minden darabka karfiolt befedjen. Aki szereti, az egy kevés reszelt sajtot is szórhat rá. Előmelegített sütőben szép pirosra sütjük. Önálló ételként, vagy húsok, rántott zöldségek kísérőjeként egyaránt nagyon finom.




Gondolom más is volt már úgy, hogy árválkodott valamilyen hozzávaló a konyhában, és első ránézésre nem is igazán tudta, mit kezdjen vele. Így jártam most én is a karfiollal. Bevallom, rántani  lusta voltam, ezért jött ennek az összedobálós receptnek a gondolata. Tartalmasabb levest ettünk, így én nem is kínáltam mást hozzá.

2 megjegyzés:

  1. Gyakran készítem így én is, de ha megsül, nekem mindig sok lé van alatta. Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Éva! Próbáld meg úgy, hogy előző este, vagy pár órával korábban megfőzöd a karfiolt és lecsepegtetve tálcára teszed. Akkor kicsit megszikkad, és kevesebb levet enged. Ha pedig így is marad alatta, sütés közben óvatosan vedd ki a tálat, és öntsd le róla, aztán told vissza pirulni a karfiolt.

      Törlés