2014. november 15., szombat

Provanszi csirkemáj

Hozzávalók:
50 dkg csirkemáj (szív nélkül)
1 nagyobb fej lilahagyma
2 ek. apróra vágott bacon
1 csapott ek. provanszi fűszerkeverék
kevés olaj
2 dl főzőtejszín
csipet őrölt bors
1 ek. apróra vágott petrezselyemzöld
só vagy ételízesítő
Elkészítés:
A megtisztított, megmosott májakat nagyságuktól függően szétvágjuk két-három darabba. A hagymát megtisztítjuk, és a félbevágott fejet hosszanti vékony csíkokra metéljük.  Egy lábosba teszünk egy-két ek. olajat, rászórjuk a bacont, és kicsit megpirítjuk. ( azért használunk olajat, mert maga a bacon nem túl zsíros)Mehet hozzá a hagyma is, na meg egy kortynyi víz, és lefedjük, hogy a hagyma elveszítse nyersségének nagy részét. Ezután mehetnek rá a májdarabok, amiket gyakran, de óvatosan kevergetve átpirítunk rajta. Figyeljünk rá, hiszen a csirkemájnak nem kell sok idő. Megszórjuk a fűszerkeverékkel, őrölt borssal, majd rálöttyintjük a tejszínt.  Ekkor sózzuk, és hagyjuk, hogy csendes lángnál kicsit besűrűsödjön. Megszórjuk az apróra vágott petrezselyemzölddel, és már lehet is a tányérokra szedni, ízlés szerinti körettel.




A csirkemáj egy olyan alapanyag, amit nem túl sűrűn szoktunk használni, pedig sok finom ételt lehet készíteni belőle. Bár nálunk Bence abszolút nem rajong érte, azért magunknak most is elkészítettem, egy előző este félálomban kitalált módon :-) Nekünk ízlett, bátran ajánlom kipróbálásra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése