2014. december 31., szerda

BÚÉK....





Már csak néhány óra van hátra ebből az esztendőből. A napokkal, hetekkel, hónapokkal együtt annyi minden mögöttünk marad, rossz és jó dolgok egyaránt. Ha összegezni kellene a 2014-es évet egyetlen mondattal, azért azt mondanám, soha rosszabb ne köszöntsön ránk! Bár nem csak csupa jó dolog történt az elmúlt 365 nap alatt, de én mégis hálás vagyok minden megélt pillanatért! S bízom benne, hogy kis hármasunk az eljövendő évben is legyőz minden akadályt. 
Nagy dolgok előtt állunk, hiszen Bence nyolcadik osztályos, két hét múlva központi felvételit ír, aztán beadjuk a továbbtanulási papírokat, s áprilisban majd eldől, melyik középiskola informatika szakán kezdi meg tanulmányait szeptembertől. Júniusban betölti a tizenötöt, s pár nappal később búcsút int a biztonságot adó általános iskolának, mely nyolc éven át szinte második otthona volt. De így van ez rendjén. Elindul egy úton, mely reméljük jó irányba viszi....
Na de ez a mai este még nem erről szól. Hanem néhány gondtalan percről, óráról azokkal, akik a legfontosabbak nekem! 
S tiszta szívből kívánom, hogy mindenkinek örömöt, és a lehető legtöbb jót hozza a 2015-ös esztendő! 
Köszönöm, hogy egész évben velem voltatok, hogy olvastátok, s remélem néhányan ki is próbáltátok az általam kitalált recepteket :-)
Álmokat valóra váltó boldog új esztendőt kívánok hát mindenkinek!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése