2014. december 27., szombat

Gombás-vörösboros dobverők

Hozzávalók:
6 db csirke alsó comb
2-3 fej gomba
1 fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
2 dl vörösbor
1 csipet őrölt bors
1 csipet őrölt kömény
2 tk. fűszerpaprika
1/2 db zöldpaprika
1 kisebb paradicsom
ételízesítő
olaj
Elkészítés:
A hagymát a fokhagymával együtt apróra vágjuk, majd kevés olajon megfuttatjuk. Míg kicsit pirul, addig összevagdaljuk jó apróra  a paradicsomot és a paprikát. Ha a hagyma már megfelelő, akkor rászórjuk a fűszerpaprikát, felöntjük egy korty vízzel, és gyorsan elkeverjük. Mehet bele a paprika és a paradicsom. Kicsit pároljuk együtt, majd rátesszük a húsokat. Ételízesítővel vagy sóval megszórjuk, mehet hozzá az őrölt bors és őrölt kömény is. Átforgatjuk, s ha a csirke már fehéredik, ráöntjük a vörösbort. Fedő alatt időnként kicsit megrázogatva majdnem puhára pároljuk. Levesszük a fedőt, s mielőtt kicsit lesütnénk, hozzá adjuk az időközben megmosott, és vékonyra szeletelt gombát. Ezzel már csak pár perc kell neki. A gomba megpárolódik, a szaft besűrűsödik. Lehet tálalni. Én most párolt rizst adtam hozzá, de tésztával, krumplival vagy nokedlivel, tarhonyával sem utolsó.




Ez a mostani egy igazi maradékos ebéd. na nem azért, mert napokkal korábban főztem :-) Hanem azért, mert minden olyat felhasználtam hozzá, ami az ünnepi főzésből megmaradt. Például a halászléhez megbontott vörösbort, paradicsomot és paprikát,  a sülthústól kimaradt gombát. Ajánlom, hogy próbáljátok ki, nagyon finom....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése