2015. február 26., csütörtök

Húsos palacsintatorta

Hozzávalók:
10 db sós palacsinta
30 dkg darált húsból pörkölt a szokásos módon (maradék pörkölt is megfelel!)
4 dl tejföl
1db tojás
10 dkg reszelt sajt
1 kk. margarin
őrölt bors és ételízesítő ízlés szerint
Elkészítés:
A pörköltbe belekeverünk egy nagy kanál tejfölt, hogy selymesebb legyen, és botmixerrel krémesítjük kicsit. (ez főleg akkor hasznos, ha megmaradt pörkölttel dolgozunk)
a palacsintákból nyolcat megtöltünk, a szokásos módon feltekerjük. Egy kapcsos 24 cm-es tortaformát kikenünk a margarinnal, és csiga alakba belepakoljuk a palacsintákat. Nekem ennyi palacsinta pont kitöltötte a formát. Ha esetleg marad ki hús, akkor azt a palacsinták tetejére kanalazhatjuk. A maradék két üres palacsintát félbe vágjuk, és letakarjuk vele a feltekerteket. A tejfölbe beleütjük a tojást, megszórjuk őrölt borssal, kevés ételízesítővel és jól elkeverjük, majd a palacsintatorta tetejére simítjuk. Már csak a reszelt sajtot kell a tetejére szórni, és mehet az előmelegített sütőbe, hogy kicsit összemelegedjen, a sajt pedig szépen a tetejére olvadjon. Tálalás előtt érdemes várni jó fél órát, hogy meghűljön, és a tortaperemet lekapcsolva róla szépen szeletelni lehessen.



Néha  a jól bevált dolgokon is érdemes variálni, változtatni egy kicsit, s a család máris nagy örömmel kóstolja az új fogást. Bár nem készítek túl gyakran hortobágyi húsos palacsintát, tegnap mégis úgy gondolta, ha már terítékre kerül, kicsit változtatok a kinézetén, tálalásán. szerintem mutatós, és a sok tejföllel, sajttal megspékelve még finomabb is, mint a régi verzió.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése