2015. március 22., vasárnap

Medvehagymás tavaszi saláta

 Hozzávalók:
1 cs.vegyes zöld keverék (nagyobb áruházakban sok féle kapható)
10-15 dkg csiperke gomba
1 ek. olasz fűszerkeverék ( bármilyen fűszerrel helyettesíthető)
2 db retek
2-3 levél medvehagyma apróra vágva
2 db keményre főzött tojás
2 ek. olívaolaj
5 dkg füstölt sajt (kb)
Citromos salátaöntethez:
1 db citrom
csipet só
3 ek. olívaolaj
2 kk. méz
1 csipet őrölt bors

Elkészítés:
Kezdjük a gombával. Én nem szoktam megtisztíani, csak nagyon alaposan megmosni. Kisebb gerezdekre vágjuk, majd egy tálba tesszük, megszórjuk a fűszerkeverékkel, és rálocsolunk két kanál olíva olajat. Átforgatjuk, majd hagyjuk pár percig pihenni. Közben elkészíthetjük a citromos salátaöntetet. A nagyon jól megmosott citromot kettévágjuk, levét kifacsarjuk. Hozzátesszük a mézet, a csipetnyi sót, a borsot és az olajat. Habverővel jól elkeverjük, és már készen is van.
Egy serpenyőt felmelegítünk, és olajjal együtt beletesszük a gombát. Nem kell ropogósra sütni, csak picit ressre melegíteni. Míg kicsit meghűl, addig egy tálkába beleszórjuk a salátakeveréket, az apróra vágott medvehagymát, a szeletekre vágott retket, a kockákra vagdalt sajtot. Végül mehet bele a gomba is. Salátalapáttal összeforgatjuk, és meglocsoljuk az öntettel. a tetejére cikkekre vágott kemény tojást teszünk.



Az erkélyen át beköszönő napsugár szerint tavaszodik. S az ember ilyenkor mindenből a frisset, a könnyebbet kívánja. Ezért aztán amikor tegnap délután azon gondolkodtam, milyen salátával lepjem meg a vendégeket, a majonézt rögtön kiiktattam. Helyette jött ez a könnyed kis öntet, mely fantasztikus ízhatást ért el a zöldfélékkel keveredve. Önmagában, vagy sült húsokhoz is kiváló!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése