2015. május 13., szerda

Tavaszi kelkáposztafőzelék

Hozzávalók:
1 fej új kelkáposzta (nekem ez most 80 dkg volt)
2 gerezd kisebb fokhagyma
2-3 db kisebb krumpli
1 kk. őrölt kömény
1,5 dl tejföl
2-3 ek. finomliszt
ételízesítő (ízlés szerint)
0,75 dl olaj
Elkészítés:
A kelkáposzta külső levelét levesszük, majd a fejet ketté vágjuk. Kivesszük belőle a torzsát, majd ujjnyi vékony csíkokra szeleteljük. szűrőbe téve átmossuk, aztán egy lábosba tesszük. Megtisztítjuk a krumplit, majd aránylag kicsi kockákra daraboljuk. Mehet a kelkáposzta mellé. Megszórjuk ételízesítővel, őrölt köménnyel, és belenyomjuk a megtisztított fokhagymagerezdeket. Annyi vizet öntünk rá, ami kb. 3/4 részig ér a kelkáposztának. Hagyjuk főni, de ne feledkezzünk meg róla, mert zsenge, és nem kell túl sok idő neki. Én speciel nem is nagyon szeretem, ha szinte pépesre fő, jó, ha kanalazás közben is érzem, van mire harapni. Ha már úgy érezzük, nem kell sok a zöldségeknek, elkészíthetjük a rántást. Ehhez az olajat egy lábosban vagy mélyebb serpenyőben felmelegítjük, majd beleszórjuk a lisztet. Állandóan kavargatjuk a buborékosan habzó rántást, nehogy megégjen. Ha már kellemes, amolyan zsemle színe van, akkor felöntjük egy jó deci hideg vízzel, csomómentesre keverjük, és a kis lángon pötyögő kelkáposztára öntjük. Elkeverjük, és még pár percig a lángon hagyjuk kavargatva. Egyrészt, hogy szépen besűrűsödjön a főzelék, másrészt pedig, hogy a liszt elveszítse a nyers ízét. Ha kóstoláskor úgy ítéljük meg, még szórhatunk rá egy kevés őrölt köményt. Lehet tálalni!



A kedvenc évszakom azt hiszem mégiscsak a tavasz. Nem csak a fák borulnak zöldbe, nem csak a virágok bontják szirmaikat, de a piacokon  és üzletekben egyre több friss zöldséget lehet kapni. És ezeknek az íze lássuk be, hogy össze sem hasonlítható a téli választékéval. Erre a főzeléke már napok óta vágytam, s igencsak jól esett bekanalazni egy nagy tányérral belőle!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése