2015. december 31., csütörtök

Baconos krumplisaláta

Hozzávalók:
1 kg saláta burgonya (kicsi, vékonyabb krumplit)
2 fej lilahagyma
5 dl tejföl
2 dl majonéz
10 dkg bacon
1 ek. metélőhagyma vagy medvehagyma

pici porcukor
ízlés szerint frissen őrölt bors
Elkészítés:
Azzal kezdjük, hogy ha a bacon kockázott, akkor egyből serpenyőbe tesszük, ha csíkozott, akkor vékony csíkokra vágjuk először. A vége ugyanaz, mert kis lángon pirítani fogjuk, hogy szép piros legyen minden falat, és kiadja magából a zsírját. Erre a zsírra nem lesz a salátához szükségünk, de ha közben valami finom húst is sütünk, azt nyugodtan meglocsolhatjuk vele! A krumplikat, miután jól megmostuk, héjában megfőzzük, kevés sóval, hogy legyen valami alapízük. Míg mindez elkészül a tűzhelyen, addig kikeverjük a mártást, és felkarikázzuk, besózzuk a lilahagymát.  A tejfölt tálba kanalazzuk, mehet hozzá a majonéz (ha nagyon sűrű, akkor pár korty tej is elfér még benne) Ízesítjük sóval, porcukorral, frissen őrölt borssal. A sózásnál ne feledjük, hogy minden összetevő fog már sót vinni magával a salátába. Inkább érdemes utólag megpergetni még, mint túlsózni. Ha a krumpli lehűlt, akkor megtisztítjuk és nem túl vékony karikákra vágjuk. Nem kell külön tálat koszolni, mehet egyből a mártásba, amibe előzőleg már beletettük a hagymát és a lecsöpögtetett bacont is. Ha minden egyben van, óvatosan összeforgatjuk. Már csak szépérzék kérdése, hogy megszórjuk-e egy kis metélőhagymával a színhatás miatt, vagy eltekintünk ettől. A hiány nem lesz érezhető, de a szemnek kellemes némi zöld fűszer. Akinek van még dugi medvehagymája  a fagyasztóban (nekem akad :-)) az bátran elővehet most abból egy kis adagot. Pár óra kell, hogy az ízek összeérjenek, egymásra találjanak. Sült húshoz, virslihez, vagy csak úgy önálló fogásként is nagyszerű ez a saláta!




Szilveszter napja van, évi utolsó főzőcském, ideje :-) A majonézes-lilahagymás krumplisaláta nálunk már hagyomány, Bence nagyon szereti így. Most azonban maradt karácsonyról némi bacon a hűtőben, amit ugye vétek lett volna veszni hagyni, így módosítottam kicsit a jól bevált recepten. Az első kóstolások azt mutatják, nagy hibát nem követtem el :-) Boldog új esztendőt mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése