2016. július 4., hétfő

A MI pizzánk :-)

Hozzávalók:
40 dkg finomliszt
20 dkg rétesliszt
1 cs. szárított élesztő
50 ml olivaolaj
2 tk só
1 tk cukor
3 dl kézmeleg víz
+ pizzakrém, feltétek ízlés szerint és reszelt sajt
Elkészítés:
A liszteket egy tálba szitáljuk, kézzel elkeverjük. Középre egy mélyedést csinálunk, abba mehet a többi hozzávaló. Mivel az élesztő szárított, így azt is csak beleöntjük. Kézzel vagy robotgéppel alaposan kidolgozzuk a tésztát, majd letakarva bő fél órát kelesztjük. Akinek van kenyérsütője, annak még egyszerűbb a dolga, mert akkor az a példámat követve csak bepakol mindent a gépbe, és hagyja, hogy az dolgozzon helyette. Amikor megáll a dagasztás, akkor én kivettem egy tálba a tésztagombócot, frissen tartó fóliával lefedtem, és hagytam megkelni. Utána finoman átgyúrjuk, és ha nem tepsibe szeretnénk sütni, akkor elosztjuk a kelt tésztánkat. Nekem ebből az adagból három darab 30 cm-es pizza sült ki. Miután formába igazítottuk a tésztát, mehet rá a pizzakrém, majd bármi, amit szivesen fogyasztanánk egy könnyűre sült isteni tészta tetején. A sort a sajttal zárjuk, és előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük. (ez persze sütőtől is függ, azért érdemes néha ránézni)




Vasárnap pizzát ígértem Bencének és barátjának, Robinnak vacsorára. De nem akartam a régi megszokottat sütni, mert Bence valami más állagra vágyott, olyanra, ami nem szárad ki, ami könnyebb pizzatésztát eredményez. Így jött az ötlet, keverem a két féle lisztet. Nem csalódtunk, nagyon finom lett, ki is neveztük gyorsan a MI pizzánknak! Próbáljátok ki!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése