2016. július 12., kedd

Tonhalas-brokkolis tészta

Hozzávalók:
 25 dkg tészta (ízlés szerinti)
25 dkg brokkoli
1 dbz tonhalkonzerv (nekem 18 dkg-os morzsolt tonhal)
3 dl főzőtejszín
5 dkg reszelt sajt
10 dkg kockázott bacon
őrölt szines bors

1 ek. apróra vágott zöldfűszer ízlés szerint
Elkészítés:
A tésztát a szokott módon megfőzzük, leöblítjük és egy tálba tesszük. A bacont serpenyőben megpirítjuk, kiszedjük a zsírjából. Lábosba tesszük, hozzáöntjük a tejszínt, megszórjuk pici sóval, őrölt szines borssal, zöldfűszerekkel. (nekem most apróra vágott szárított újhagymaszár volt kéznél) Beleszórjuk a reszelt sajtot, és hagyjuk felforrni kevergetve, hogy a tejszín kicsit besűrűsödjön. Közben egy másik lábosban megpároljuk a brokkolit pár perc alatt, vigyázva, hogy ne puhuljon meg nagyon, harapható legyen. Utána már nincs más tennivalónk, csak a tésztára öntjük a mártást, hozzáadjuk a brokkolit és a lecsöpögtetett tonhalat. Óvatosan átforgatjuk, és lehet tálalni.




Ma valami tésztásat ehettem volna. Mivel a héten két üzletben is akciós volt a tonhalkonzerv, ez megmozgatta a fantáziámat. Kiegészítőnek egy kis brokkoli, bacon, és máris isteni ebéd kerekedett belőle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése