2017. március 24., péntek

Vajpuha tarjaszeletek (HP)



Hozzávalók:
1 kg csont nélküli tarja
2 nagyobb fej hagyma
frissen őrölt szines bors
2 gerezd fokhagyma

bő 1 dl olaj
Elkészítés:
Én a műveletet szeretem még sütés előtti este elindítani. A húst felszeleteljük, a zsíros részeknél bevagdaljuk és kicsit kiklopfoljuk. Az olajat egy zárható dobozba öntjük, belenyomjuk vagy reszeljük a fokhagymagerezdeket, vékony félkarikákra belevágjuk a hagymát. Mehet hozzá az őrölt bors, és jól összekeverjük. Beleforgatjuk a hússzeleteket, és lezárjuk a dobozt. Mehet a hűtőbe másnapig. Akkor elővesszük és az időközben felmelegített hot-plat lapjára pakoljuk egymás mellé a szeleteket. Általában 120-130 fokon sütjük, először lefedve, hogy a gőzben szépen puhulhasson a tarja, így lesz vajpuha. Időnként meg kell forgatni a szeleteket, de óvatosak legyünk, mert kicsit csapkod a hús is, és szökik a gőz is, amikor felemeljük a fedőt. Ha a villánk már simán szalad a húsban, félretesszük a fedőt, és anélkül, kicsit magasabb hőfokra tekerve készre sütjük a husinkat.



A képen látható húsadag kb. 25 perc alatt lett finom puha és ízletes.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése