2018. július 11., szerda

Citromfüves őszibarackdzsemm

Hozzávalók:
(most egy adag hozzávalóit írom, amibőlk négy ekkora üvegnyi finomságom lett)
1,5-1,6 kg őszibarack (ezel a súllyal számolunk a veszteséggekkel is, amit a hámozás és magozás hoz magával)
1 csokor citromfű
1 kk. őrölt fahéj
50 dkg cukor
kevés natrium-benzoát
1 cs. Haas Quittin zselésítő
Elkészítés:
A barackokat jól megmosom, meghámozom, kettévágva magját kiszedem. Konyhai aprítóba téve összeturmixolom, majd egy tiszta lábosba öntöm. A citromfüvet, amit szárastól vágok le a tőről alaposan megmosom, és fehér cérnával jól összekötözöm. A barackhoz hozzámérem a cukrot, a fahéjat és a zselésítőt is rászórom. Alaposan elkeverem, majd állandó kavargatás mellett felfőzöm. Beledobom a citromfűcsomót, és még bő öt pecig rotyogtatom, közben persze a kevergetést sem hagyom abba. Lesz egy kevés habja, amit le lehet szedni, de nem kötelező. Miután a gázt elzárom, kipecázom a citromfüvet, közben alaposan a lábos falához nyomkodom. Egyrészt, hogy ne maradjon sok lekvár rajta, másrészt, hogy még így is "kicsikarjam belőle" a finom aromát. A dzsemmet ezután tisztára mosott üvegekbe szedem, tetejükre egy késhegynyi nátrium-benzoátot teszek, majd jöhet a celofán, és jó szorosan ráhúzva  a tető. Fejre állítva teszem a konyhapultra, így a vákum tutira lezárja. Pár percg így hagyom, majd visszafordítom, és az asztalon hagyom, míg teljesen ki nem hűl. Általában másnap kerülnek az üvegek a spájz polcára.


Kaptam egy vedérnyi őszibarackot, így nem volt kérdés, befőzés lesz a dologból. A puhább darabok dzsemmként végezték, a keményekből pedig befőtt lett.
Még mielőtt megjegyeznétek, elmondom, hogy tudom, tartósítószer van a zselésítőben is. És ha a citromfüvet nem főztem volna bele, akkor nem is tettem volna meg ezt a késhegynyi plusz óvintézkedést. A lezárással is akadtak már vitázók. Van aki azt mondja, elég a tető, van aki csak a celofánra esküszik. Én így tanultam anyukámtól, Ő is mindig tett celofánt a tető alá. Soha semmi nem romlott még meg nálunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése